2015. június 9., kedd

Futballtemetés

Tudom, hogy nem pont aktuális a téma, de megírom... Mert az történt, amit álmomban nem gondoltam volna... Pécsett eltemették a futballt.


Lehet beszélni a miértekről, amiket valószínűleg soha az életben nem fogunk megtudni, hogy kinek és mi célja volt ezzel. Hogy a Szerencsejáték ZRT pénzéből kevesebb csapat, több pénzt tud behúzni, vagy személyes indíttatásból történtek a dolgok. Valóságalapja biztos, hogy volt a döntéseknek, de mégis kinek van joga ahhoz, hogy megjósolja azt, hogy egy-egy csapat gazdaságilag túl tudja-e élni az évet? Mert az onnantól jóslás, spekuláció... Valójában viszont nem erről akarok írni, hanem a lelki háttérről.
Aki kint volt az utolsó fordulóban a Pécs-Nyíregyháza mérkőzésen, láthatta és érezhette, hogy mit jelent egy-egy klub az emberek életében. Azt, hogy a bajban igenis összefognak az emberek, a szurkolók. Azt, hogy a Pécsi "B" középben láttam Nyíregyházit, Fradistát, Újpest drukkert, ami a legfontosabb: EGYÜTT! Kitérhetnék arra, hogy mit jelentett az, hogy szurkolói kártya nélkül be lehetett menni és az addigi 1000 fős nézőszámnak a hatszorosa volt kint a meccsen (a tudósítások erőteljesen lefelé sarkították a nézőszámot), de nem akarom "buzizni" az MLSZ-t, ez nem az én tisztem.
Bár, de... Meg fogom tenni, mert amit láttam az egyszerűen beleégette magát a tudatomba. Volt egy klub, aki többszáz gyereket tanít és nevel a futballra és jelenti a második családot (van akinek az egyetlen családot). Ezt pedig egy tollvonással elvették. Elvették, mert valakinek érdekében állt. Ami viszont fontos: Egy álmot vettek el több száz, illetve országos szinten több ezer kisgyerektől, akik arról álmodtak, hogy egyszer majd én lövöm a döntő gólt a stadionban, a szülők, az ismerősök, a helyi emberek előtt a mennyei bajnokságban. Azon a napon, amikor behozták a koporsót a pályára, összetört embereket láttam akiknek kiszakítottak egy darabot az életéből. Embereket, kortól, nemtől, hivatástól függetlenül, mert volt ott 10 éves kislurkótól 74 éves nyugdíjasig, kőműves segédmunkástól az ügyvédig mindenféle ember, legyen az futballista, vagy szurkoló...
Persze, lehet dobálózni példákkal, hogy a Rangers is visszatért és idén már osztályzót játszott, vagy hogy a Fiorentina... De azért egyezzünk meg valamiben. Ez itt Magyarország, itt a nagy pénzt jelentő cégeknek ki van adva, hogy maximum NB II-ig szponzorálhatnak (ha nem csak az első osztályt), így el fog veszni ezekből az egyesületekből a támogatás és talán 1-2 csapat lesz aki 5 éven belül talán közelébe jut ismét az NB I-nek.... Talán...
Apropó NB I... Elvileg a létszámcsökkentés fő indoka az, hogy magasabb színvonalú legyen a bajnokság, ami ezen az alapon lehet, hogy sikerülni fog. A hátulütője a dolognak, hogy eltűnnek a kiscsapatok, amik a fiataloknak lehetőséget, teret adtak az első osztályú játékra és NB III-ból nem fog, vagy sokkal nehezebben fog kinevelődni új Dibusz, Márkvárt, vagy Kitl. Mert az alacsony osztályban alacsony a színvonal, kevesebb a lehetőség a fejlődésre, továbblépésre és nagyobb szerepet kap a szerencse...
Egy szó mint száz, az eltemetett koporsóban minden benne volt, ami egy nagy múltú Magyar, vidéki klubot jelentett. A kötődés, a futball szeretete, a hűség és az álmok. Mély trauma volt ez, mindenkinek aki kint volt és látta. Aki látta, a mérkőzés elején tiszteletkört futó kisgyerekeket. Aki látta a játszani nem is igazán akaró játékosokat. Aki látta a mérkőzés végén összetört, síró Helesfayt, majd az ásót fogó és sírt a pálya közepén kikaparó embereket és azt a bizonyos koporsót.

Erről egy bejegyzést hadd osszak meg veletek egy kép kíséretében, ami a PMFC női csapatának oldalán jelent meg Rack Róbert (a női csapat edzője) tollából.


A képre kattintva elérhető a bejegyzés!)

És igen kedves hölgyek és futballhoz nem értők: ez trauma, méghozzá a nehezen feldolgozható fajtából. Sokan jöttek azzal a képeket látva a síró lányokról, hogy "de jó hogy ez a legnagyobb bajok" vagy hogy "de jó hogy nekik ez jelent problémát". Pedig azok a kisgyerekek és kislányok bizony az álmukat vesztik el ilyenkor (Hozzáteszem sokan közülük bajnok mentalitású emberek, vagy emberkezdemények, akik tényleg szívvel-lélekkel csinálják ezt a sportot (gondolok itt a PMFC U15-ös lánycsapatára aki a körülmények ellenére is bajnok lett hétvégén, kapott gól nélkül nyerve a rájátszást!)).
Nos igen kedveseim, van akiknek ez sokkal többet jelent egy egyszerű problémánál.
Mert van akinek a futball az életet jelenti...