2015. március 29., vasárnap

Tükörinterjú a Gombfociedzővel

És akkor itt az idő, hogy megosszak veletek egy interjút, ami velem készült...

G.: Üdvözöllek! Felesleges körök, és köszöngetést kihagyva kezdjük akkor el a dolgot azzal, hogy mesélj kicsit magadról. Ki is vagy te?
Pedro Sierra: Szép napot! Nos... Azt hiszem nem pazarolnám az olvasók idejét azzal, hogy oldalakat teleírok az élettörténetemmel. Aki kíváncsi, az olvasson utána a blogon a Magamról menüpontban.

G.: Elolvasva a bemutatkozódat, kicsit titokzatosnak érzem a dolgot. Van ennek valami oka?
Pedro Sierra: Igazság szerint ennyit szeretnék mutatni magamból. Aki ismer, az tudja hogy hogyan jutottam el idáig, aki nem, annak pedig legyen elég ennyi...

G.: Az viszont ennyiből is látszik, hogy kalandos pályafutás áll mögötted, elég sok csapatot megjártál. Volt ennek valami oka?
Pedro Sierra: Hát... Fiatalként a nehezen kezelhető játékosok közé tartoztam. Elég nagy volt a szám, megmondtam ha valami nem tetszett és ezt az edzők nem sűrűn viselték el... Vagyis nem sok mindenki tudta kezelni.

G.: Ha már edzők... Kik voltak a legjobb edzők és kik a legrosszabbak akikkel dolgoztál?
Pedro Sierra: Akitől a legtöbb dolgot tanultam el, és a legtöbb taktikai elemet loptam az egyértelműen Nagy Imre, a volt PMFC játékos. Az hozzá tartozik a történethez, hogy ő soha nem volt hivatalosan edzőm, mivel csak önkéntes száműzetésemben edzettem vele(az egyik edzőmmel való összeveszésnél önkéntesen száműztem magam az ifiből Imre bá'hoz a serdülőbe), majd amikor edzőm lett volna éppen a szalagszakadásomból épülgettem, mire felépültem, addigra pedig már nem volt a gárdánál. A másik edző aki nagy hatással volt rám, ő pedig Csiga bá', azaz Hegyi Ferenc. Ő volt az, aki amikor kapusként meglátott az első edzésen, rögtön megkérdezte, hogy "te ugye tudsz mezőnyben is játszani?". Abban az évben kapusként 7 gólt lőttem, és abból 5 akciógól volt. A rossz élményekről nem beszélnék. Volt közte ex NB I-es edző is, akinél sérülésből felépülve az első edzésre lementem és úgy fogadott, hogy "Te meg ki a faszom vagy?"... De úgy vagyok vele, hogy mindenkiről vagy jót, vagy semmit, szóval neveket nem mondanék.

G.: Mivel azt a bemutatkozóban leírod hogy jutottál el addig, hogy edző legyél, azt nem kérdezhetem meg. Viszont hogyan lettél egyszerre edző és csapattulajdonos? Mi ösztönzött arra, hogy elérd ezt a dolgot?
Pedro Sierra: A csapat ahol lehúztam 6-7 évet megszűnt, és én eldöntöttem, hogy ha sikerül, akkor valamilyen módon feltámasztom. Rengeteg meló volt vele, de kitűztem magam elé egy célt és menni kellett. Az ösztönzéshez nagyban hozzájárult a nevelőapám személye. Ő kézilabda edző, nagyon ex válogatott játékos.. Edzőként NBI-ben is vezetett csapatot, trénerkedett kint Izraelben... Így volt előttem példa. És valahogy megfogott az a dolog, ahogy minden hétvégén felvette az öltönyét és a kis jegyzeteivel elindult meccsre.

G.: A csapat végül csak 1 évet élt meg az irányításod alatt... Mondhatjuk, hogy bukás volt?
Pedro Sierra: Nem mondanám bukásnak. Inkább nagyon jó tanulópénz volt. Sajnos közbejöttek olyan gondok, amikkel nem számoltam. Kezdve azzal, hogy a játékosok nem nagyon voltak hajlandóak edzésre járni, vagy hogy azzal hogy mindenki haver és volt csapattárs volt, nem tudtam fegyelmet tartani. És persze a fő oka az volt a bukásnak, hogy volt 2-3 ember akik belülről bomlasztották a csapat egységét, mert nem tetszett nekik hogy "én vagyok a főnök". De a csapat feloszlása végül a pénzügyi nehézségek miatt következett be.

G.: A kispályás/strandfocis/futsalos gárdátok viszont sikeresnek mondható. Ott mi a siker titka?
Pedro Sierra: A hangulat és a csapat összetétele. Egyrészt az csak "bulicsapat", másrészt azzal hogy lányok is játszanak nálunk, mindenki lenéz minket. És utóbbi az ami hatalmas fegyver. Nem véletlenül történt meg az, hogy már két tornáról is egy-egy lányunk hozta el a legjobb játékos címet.

G.: Apropó lányok. Mostanában feltűnően sokat írsz a női fociról...
Pedro Sierra: Nem titkoltan beleszerettem a női labdarúgásba. Miután a csapatom megszűnt, elkezdtem lehetőséget keresni, hogy merre is tudnék tanulni. Így kerültem amolyan segédedzőként a női NB II-be. És innentől egyenes út vezetett a szerelemhez. Talán mert a lányok valamilyen szinten felnéztek rám, bíztak bennem. Vagy mert sokkal nagyobb szerepe tud lenni egy-egy taktikai húzásnak. Egyszerűen más világ... Ami kifejezetten tetszik.

G.: Miért kellett mégis távoznod?
Pedro Sierra: Ez a sztori eléggé kacifántos és nem szeretnék róla beszélni. Csak pár ember tudja a valódi okát, megsérteni meg nem szeretnék senkit. Maradjunk annyiban, hogy a távozásnak leginkább személyes okai voltak, bár a körítés mást mutatott.

G.: Merre tovább? Van "B" terved?
Pedro Sierra: Hát, szeretnék a női futballban maradni egyenlőre(de az is lehet, hogy végleg), de mivel kevés csapat van, ebbe a körforgásba bekerülni nagyon nehéz. Az első lépés az lesz, hogy augusztusban elvégzem a licenszes edzőit... Hozzáteszem ezt a papírt csak kényszerből, mert abszolút feleslegesnek tartom, mint ahogy már jópárszor leírtam.

G.: Játékosként vannak célok?
Pedro Sierra: Már rég nincsenek. Abszolút hobby szinten csinálom, elvédegetek minden hétvégén egy csapatnál ahol nincs edzés sem, így nem veszi el az időmet. Minden átigazolási időszakban jönnek ajánlatok jóval magasabb osztályból is, de én ezt már csak élvezetből csinálom, nem azért hogy karrierem legyen. Azt már Ifista koromban elb*sztam.

G.: Mi volt az oka annak, hogy félresiklott a játékos pályafutás?
Pedro Sierra: Ez egy érdekes, sok összetevős dolog. Talán a rossz döntések. Talán a kihagyott "nagy lehetőségek". Az hogy kicsit elzüllöttem, sokat buliztam és azt hittem nekem így is menni fog. De az igazi visszatartó erő az, hogy mindig volt bennem egyfajta kettősség. Mindig bántam, hogy majd' 20 éve beálltam kapuba "egy pár meccsre". Mindig úgy voltam vele, hogy a védést csak ideig-óráig tudtam élvezni. Úgy éreztem sokkal több volt bennem, mezőnyjátékosként.

G.: Ha választhatnál, hogy hol akarsz edzősködni, melyik csapat lenne az?
Pedro Sierra: Van egy álmom. Sokszor megfordul a fejemben, hogy ha nyernék a lottón(csak ez miatt lottózom az utóbbi időben), akkor... Akkor építenék egy műfüves kis stadiont, mellé egy teremmel, és indítanék egy saját csapatot megye IV-ben, és egy női csapatot NB II-ben... De ez elég valószínű hogy álom marad... Igazából nincsen olyan csapat ahol kifejezetten szeretnék ott lenni. Elég nekem egy Megye IV-es férfi csapat(akár a mostani gárdám, akár más)... Női csapat szempontjából per pillanat a PMFC az etalon. Nagyon tetszik az ottani szakmai munka és ahogy felépítik az egész utánpótlás rendszert. A lényeg az, hogy olyan helyem legyen ahol hagynak dolgozni, és bele tudom vinni a saját stílusomat a csapat játékába.

G.: Ha már a stílus szóba került. A Trollfocit is megjárta az öltönyös, szivarozós képed. Ez lenne a "stílusod"?
Pedro Sierra: Elárulok egy titkot. A Trollfocis megjelenés egy jól megtervezett marketing fogás volt. Én küldtem be a képet azzal a céllal, hogy megismertessem a csapatot az országgal és hogy a szponzoroknak ez által kedvezőbb feltételeket kínálhassak a "látod, jó dolog itt megjelenni a nevednek" taktikával. De nem valószínű, hogy többször látni fognak öltönyben a kispadon. Az én védjegyem a melegítő és a fullcap marad... :)

G.: Legyen ez a végszó. Köszönöm hogy rendelkezésemre álltál. Esetleg szeretnél még valamit hozzáfűzni?
Pedro Sierra: Köszönöm, hogy itt lehettem. Csak egy közhelyes hozzáfűzésem lenne, ami örök, és igaz: "Lehetetlen nem létezik!"