2015. július 28., kedd

Tehetségvesztő

Történt az, hogy a Trollfoci TV-ben bent járt Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője és olyan dolgokat halottam (meg gondolom rajtam kívül fél Magyarország), amitől a pofám leszakadt(Az adást itt megnézhetitek).
Ami miatt ide fog kerülni ez a cikk, az nem más, mint az utánpótláskérdés, amiben a tisztelt szóvivő úr és az MLSZ igen furcsán foglalt állást(legalábbis számomra).
Az alapvető kérdés, hogy mi lesz a vidéki tehetséges játékosokkal. Az MLSZ tisztán látja a jövőt, miszerint a tehetség kitűnik mindenhonnan és olyan hihetetlen fejlett megfigyelő rendszer van, hogy a tehetség bárhol, bármikor, bárhonnan felfedezhető. Ebből is látszik, hogy a tisztelt MLSZ-ben *@&***#**#@&*k vannak.
Uraim! Nem tudom látták-e önök, hogy hogyan is működik ez a rendszer már jó 10-15 éve(nekem ennyit sikerült látnom, megélnem belőle). A városomban volt egy első és egy harmad osztályú csapat(meg persze jópár megyei szintű, de az most nem lényeg, mert a többsége úgyis megszűnt már). Lássuk, hogyan is sikerült sikeres, jó játékosokat kiküldeni a világba. Volt egy rendkívül jó utánpótlás bázissal rendelkező NB III-as klub, ahol temérdek rendkívül tehetséges játékos játszott és nőtt fel. Ebből a klubból közvetlenül 0 azaz NULLA játékos tudott magasabb osztályú "TOP" csapatba igazolni ahol később felnőtt NB I-es meccsen tudott szerepelni. A folyamat úgy nézett ki, hogy (még egyszer mondom, utánpótlás szinten) az NB III-as csapat legjobbjait(és aki hajlandó volt átigazolni) beszipkázta az NB I-es alakulat, majd az első osztályú csapat utánpótlásából sikerült eligazolnia a játékosoknak az MTK-ba, Újpestbe, Fradiba és lett belőle NB I-es vagy NB II-es esetleg utánpótlás vagy felnőtt válogatott játékos. Aki nem így cselekedett és maradt NB III-ban, azok a játékosok, ha nem hagyták abba akkor is maximum ismétlem, maximum NB III-ban rúgják a bőrt(de inkább a Megye I, Megye II a jellemző). Viszont volt olyan játékos is, aki az utánpótlást végigpadozta, de végig tolta a szamárlétrát az első osztályú csapatban, most pedig TOP csapatban játszik... Na ő az aki a harmadosztályú nevelésből maximum a megye III-ig jutott volna, mert sokkal kevésbé volt tehetséges mint a városban futballozó korosztályából (szinte) bárki.
Folytatnám a logikai vonalat. Az alacsony osztályú csapatban voltak fiatalok akik olyan szinten technikásak voltak, hogy a p*csükön megállították a labdát és mellette előtte 4-5 évet sprinterként húztak le, ergo a srác megindult de 4x állt meg és nézett ki a partjelzőre, várta meg a védőjét mert azt hitte lesen van. Ilyen srácokból nem lett még NB-s játékos sem, mert nem tudták kiemelni, nem fedezték fel, pedig magasan a legtöbb gólt verte a bajnokságban ahhoz képest, hogy csupán szélsőt játszott. Felfedezték? Nem. Illetve de, mert később 18-19 évesen kiment az osztrák 6. osztályba... Ha nincs csapat, honnan elemnék ki? Megsúgom: sehonnan.
Mert eleve, ahhoz hogy a fiatal játékosunk a tehetségével kezdeni tudjon valamit, ahhoz folyamatosan képezni, "fejleszteni" kell. A fejlődéshez pedig igenis kell az, hogy magas szintű, jó csapatok ellen kelljen játszani, ez pedig addig amíg szinte csak a fővárosban van első osztályú futball, nem fog menni. Nincs szint, nincs fejlődés...
A példa ebben az esetben Mervó Bence volt, aki valószínűleg a Megye I-ből egyáltalán nem került volna felfedezésre, vagy ha igen, akkor is maximum 27-28 éves korában, amikor már nem igazán tud fejlődni egy futballista... Mert ugye Mennyei megyei, ahol az igazán jó játékos lábát a 3. kiosztott bőr után 154 apró darabban hozzák le a pályáról...  Viccet félretéve. A magyar fiatal játékos sajnos képes beleszürkülni az alacsony szintbe és bizony kedvét veszti, ha 17-18 évesen még mindig megyei szinten tengődik, pedig a legtöbb esetben sokkal több lehetne benne, Sajnos egy alacsony osztályú csapat nem tud elegendő motivációt adni a tehetséges, jó játékosainknak ahhoz, hogy tovább dolgozzanak. Ez pedig ismét mihez vezet? Igen... A tehetséges süllyesztőben végzik... Beszélhetünk itt megfigyelő rendszerről, meg utánpótlás képzésről, de addig amíg szinte kizárólag Budapesten van első osztályú klub, addig a "kis Puskások" maximum az iskola betonos kézilabda pályáján fogják kergetni a bőrt... Ez pedig sajnos a futball halála...


2015. június 9., kedd

Futballtemetés

Tudom, hogy nem pont aktuális a téma, de megírom... Mert az történt, amit álmomban nem gondoltam volna... Pécsett eltemették a futballt.


Lehet beszélni a miértekről, amiket valószínűleg soha az életben nem fogunk megtudni, hogy kinek és mi célja volt ezzel. Hogy a Szerencsejáték ZRT pénzéből kevesebb csapat, több pénzt tud behúzni, vagy személyes indíttatásból történtek a dolgok. Valóságalapja biztos, hogy volt a döntéseknek, de mégis kinek van joga ahhoz, hogy megjósolja azt, hogy egy-egy csapat gazdaságilag túl tudja-e élni az évet? Mert az onnantól jóslás, spekuláció... Valójában viszont nem erről akarok írni, hanem a lelki háttérről.
Aki kint volt az utolsó fordulóban a Pécs-Nyíregyháza mérkőzésen, láthatta és érezhette, hogy mit jelent egy-egy klub az emberek életében. Azt, hogy a bajban igenis összefognak az emberek, a szurkolók. Azt, hogy a Pécsi "B" középben láttam Nyíregyházit, Fradistát, Újpest drukkert, ami a legfontosabb: EGYÜTT! Kitérhetnék arra, hogy mit jelentett az, hogy szurkolói kártya nélkül be lehetett menni és az addigi 1000 fős nézőszámnak a hatszorosa volt kint a meccsen (a tudósítások erőteljesen lefelé sarkították a nézőszámot), de nem akarom "buzizni" az MLSZ-t, ez nem az én tisztem.
Bár, de... Meg fogom tenni, mert amit láttam az egyszerűen beleégette magát a tudatomba. Volt egy klub, aki többszáz gyereket tanít és nevel a futballra és jelenti a második családot (van akinek az egyetlen családot). Ezt pedig egy tollvonással elvették. Elvették, mert valakinek érdekében állt. Ami viszont fontos: Egy álmot vettek el több száz, illetve országos szinten több ezer kisgyerektől, akik arról álmodtak, hogy egyszer majd én lövöm a döntő gólt a stadionban, a szülők, az ismerősök, a helyi emberek előtt a mennyei bajnokságban. Azon a napon, amikor behozták a koporsót a pályára, összetört embereket láttam akiknek kiszakítottak egy darabot az életéből. Embereket, kortól, nemtől, hivatástól függetlenül, mert volt ott 10 éves kislurkótól 74 éves nyugdíjasig, kőműves segédmunkástól az ügyvédig mindenféle ember, legyen az futballista, vagy szurkoló...
Persze, lehet dobálózni példákkal, hogy a Rangers is visszatért és idén már osztályzót játszott, vagy hogy a Fiorentina... De azért egyezzünk meg valamiben. Ez itt Magyarország, itt a nagy pénzt jelentő cégeknek ki van adva, hogy maximum NB II-ig szponzorálhatnak (ha nem csak az első osztályt), így el fog veszni ezekből az egyesületekből a támogatás és talán 1-2 csapat lesz aki 5 éven belül talán közelébe jut ismét az NB I-nek.... Talán...
Apropó NB I... Elvileg a létszámcsökkentés fő indoka az, hogy magasabb színvonalú legyen a bajnokság, ami ezen az alapon lehet, hogy sikerülni fog. A hátulütője a dolognak, hogy eltűnnek a kiscsapatok, amik a fiataloknak lehetőséget, teret adtak az első osztályú játékra és NB III-ból nem fog, vagy sokkal nehezebben fog kinevelődni új Dibusz, Márkvárt, vagy Kitl. Mert az alacsony osztályban alacsony a színvonal, kevesebb a lehetőség a fejlődésre, továbblépésre és nagyobb szerepet kap a szerencse...
Egy szó mint száz, az eltemetett koporsóban minden benne volt, ami egy nagy múltú Magyar, vidéki klubot jelentett. A kötődés, a futball szeretete, a hűség és az álmok. Mély trauma volt ez, mindenkinek aki kint volt és látta. Aki látta, a mérkőzés elején tiszteletkört futó kisgyerekeket. Aki látta a játszani nem is igazán akaró játékosokat. Aki látta a mérkőzés végén összetört, síró Helesfayt, majd az ásót fogó és sírt a pálya közepén kikaparó embereket és azt a bizonyos koporsót.

Erről egy bejegyzést hadd osszak meg veletek egy kép kíséretében, ami a PMFC női csapatának oldalán jelent meg Rack Róbert (a női csapat edzője) tollából.


A képre kattintva elérhető a bejegyzés!)

És igen kedves hölgyek és futballhoz nem értők: ez trauma, méghozzá a nehezen feldolgozható fajtából. Sokan jöttek azzal a képeket látva a síró lányokról, hogy "de jó hogy ez a legnagyobb bajok" vagy hogy "de jó hogy nekik ez jelent problémát". Pedig azok a kisgyerekek és kislányok bizony az álmukat vesztik el ilyenkor (Hozzáteszem sokan közülük bajnok mentalitású emberek, vagy emberkezdemények, akik tényleg szívvel-lélekkel csinálják ezt a sportot (gondolok itt a PMFC U15-ös lánycsapatára aki a körülmények ellenére is bajnok lett hétvégén, kapott gól nélkül nyerve a rájátszást!)).
Nos igen kedveseim, van akiknek ez sokkal többet jelent egy egyszerű problémánál.
Mert van akinek a futball az életet jelenti...



2015. május 9., szombat

Mesterhármas a virtuális kispadról

A mai kis kalandunk ismét egy virtuális kispadhoz vezet, méghozzá Magyarország legrégebb óta sikeresen futó böngészős manager játékához, aminek a neve: Hattrick.
A Hattrick teljesen ingyenes játék. Az alapszolgáltatás tartalmazza az edzéstípus megváltoztatását, a személyzet felvételét és elbocsátását, a játékosok vásárlását és eladását, a kezdőcsapat beállítását, az ificsapatba való beruházást. Egy futballklub tulajdonosaként működtetheted a klubodat, és ahogy más menedzserjátékokban, itt is a felhasználónak kell posztokat rendelnie a játékosokhoz és neki kell néhány alapvető taktikáról, illetve a stratégiai lehetőségről döntenie.



Történelem:
A Hattrick 1997-ben Svédországból indult világhódító útjára és azóta szippantja magába az önjelölt edzőket.
Maga a játék alapja természetesen ugyanaz mint az összes hasonló on-line manager játéké. 

Regelés után:
A regisztráció után a felhasználó pár napon belül kap egy csapatot, játékosokkal és némi kezdőtőkével együtt. Ezután lehet játékosokat adni-venni és a játékosok edzésébe fogni. A meccsekre a csapat beállításánál meg kell adni, hogy milyen poszton ki játszik, utasításokat lehet adni nekik, és be lehet állítani a csapat taktikáját és a meccs alatti hozzáállását is. Ezen kívül szakmai stábot: edzőt, segédedzőket, orvosokat, szóvivőket stb. is fel lehet venni. Lehetőség van az ificsapat támogatására és a stadionbővítésre. Sőt, nem olyan régen az úgynevezett „lottós” ificsapat mellé az ifiakadémiát is bevezették. Ezzel sokkal többet kell foglalkozni, de a ráfordított idő előbb-utóbb megtérül.

Bajnokságok:
Minden országnak külön bajnoksága, és felnőtt, illetve U20-as válogatottja van. A bajnokság osztályokra, azon belül csoportokra oszlik. Magyarországon 8 osztály van, körülbelül 16 000 felhasználóval. Aki a saját (8 csapatos) csoportját megnyeri, az egyenes ágon vagy osztályozó mérkőzéssel magasabb osztályba juthat. Egy szezon 16 hétig tart: ebből 14-en bajnoki, a maradék kettőn osztályozók, illetve barátságos mérkőzések vannak. Egy héten 2 meccsre kerül sor: a bajnokira szombaton, a barátságos vagy kupameccsre pedig szerdán; ezenfelül Hattrick Masters-, illetve válogatott mérkőzéseket is játszanak.
A Hattrick nagyon fontos része a közösség. A játékosok a mérkőzések eseményeit vagy tulajdonképpen akármit megbeszélhetnek a fórumokon vagy privát üzenetben (HT-mailben). A föderációk olyan privát szervezetek a Hattricken belül, amelyhez Hattrick Támogatóként csatlakozhatsz. Számos föderáció egy-egy adott régióhoz, hobbihoz, híres focicsapathoz vagy Hattrickes tevékenységhez kapcsolódik. A Hattrick Pressbe a felhasználók a Hattrickkel kapcsolatos témákról, hírekről írhatnak cikkeket, amiket aztán a megjelenés után bárki elolvashat.



Meccsek:
A mérkőzések különlegessége, hogy csak írott formában látjuk őket, viszont real time! Azaz minden meccs valóban 90 percig tart, ezzel adva egy különleges hangulatot annak, ha élőben követi az ember a mérkőzéseit (például az okostelefonja segítségével). A mérkőzésriportokban az adott meccsen történt események leírása olvasható. Valamennyi gólhelyzet, sérülés és lap bekerül a riportba, továbbá a labdabirtoklás aránya a 45. és 90. percben, illetve a taktika szintje és az egyes csapatrészek értékelése is a mérkőzés végén – mindkét csapatnál. A mérkőzések figyelemmel kísérésére azonban egyéb lehetőségek is vannak. Amatőr programozók gyakran írnak hozzá újabb és újabb programokat.

Közösség:
A lelkes felhasználóknak köszönhetően rengeteg segédprogram készült már a játékhoz, amelyek megkönnyítik a csapat legjobb felállásának elkészítését, összehasonlítják a játékosokat, és még sok egyéb dolgot automatikusan elvégeznek. Világszerte több száz oldal foglalkozik csak ezzel a játékkal, amelyek különböző módon nyújtanak segítséget a felhasználóknak. A Hattrick-közösség tagjai a saját virtuális csapataik weboldalát is elkészíthetik, vagy a többiekét böngészhetik.

Válogatottak:
Minden országnak van felnőtt és U20-as válogatottja. Ezek világbajnokságokon vesznek részt, illetve barátságos mérkőzéseket játszhatnak egymással. A válogatottakat egy, a választási kampányt követően az adott ország felhasználói által megszavazott szövetségi kapitány irányítja, akit egy felhasználók által alkotott stáb segít. Az első válogatott meccset 1997-ben Svédország és Dánia játszotta, és a dánok 2–1-re nyertek. (A Hattrickben az országok a saját nyelvükön az országukat jelölő néven szerepelnek, Japán például Nipponként.)
Világbajnokság:
A világbajnokság küzdelmei két szezonon keresztül tartanak, az első etapban a csoportmeccseket játsszák le a nemzeti csapatok. Az 1. kör csoportmeccsei esetén hazai és idegenbeli mérkőzések várnak a csapatokra, oda-visszavágós rendszerben. Ezek a meccsek péntekenként kerülnek megrendezésre. A csoportok száma 16, és minden csoportból az 1. és 2. helyezett csapat jut tovább a 32 csapatos 2. körbe. A 32-es mezőny már a vendéglátó országba utazik és szintén csoport mérkőzéseket játszik péntek-hétfő-péntek mérkőzés napokon. A következő körben már csak 16, utána 8 csapat folytatja a küzdelmeket. A 2 darab 4 csapatos csoport 1. és 2. helyezettje játssza az Elődöntőket, ezen mérkőzések győztesei pedig a világbajnoki serleg megszerzéséért mérkőzik. Mindkét vesztes Elődöntős megkapja a bronzérmet.

Bajnokok Ligája:
A Hattrick 'Bajnokok Ligája' a Hattrick Masters. Ez az egyetlen hivatalos nemzetközi kupasorozat a csapatok részére. Országonként két klub indulhat: az első osztály bajnoka és a kupagyőztes. Ha e két sorozatot ugyanaz a csapat nyeri meg, csak ő vehet részt az egyenes kieséses rendszerben zajló kupán (ahol a továbbjutás egy meccsen dől el). Immáron kettő olyan csapat létezik, amely már két alkalommal is megnyerte a Hattrick Masterst a venezuelai beltxis és a román "Craiova Champion". A magyar csapatok eddigi legjobb eredményét az Erdo érte el: a XII. kiírásban megnyerte a sorozatot! A HM a szezon negyedik bajnokija utáni hétfőn kezdődik, a meccsek hétfőnként és csütörtökönként vannak.


Támogatói csomag:
Természetesen a HT-nek is van egy fizetős része, az úgynevezett Támogatói csomag.
Igazából ez nem fontos a játékhoz, inkább amolyan optikai tunningként szuperál, nálküle is tökéletesen lehet játszani, nem lesz erősebb csapatod, vagy jobb lehetőségeid tőle. A Hattrick egy „Támogatói” funkciót is ajánl, ami további testreszabást tesz lehetővé a játékban. Többek között megtervezheted a stadionod kinézetét, mezszámokat rendelhetsz a játékosaidhoz és csapatlogót készíthetsz. A Támogatói funkcióval csatlakozhatsz különböző üzenőcsoportokhoz, úgynevezett „Föderációkhoz”. A Föderációk azért születtek, hogy összekössék a közös érdeklődési körrel rendelkező játékosokat, hogy üzenni tudjanak egymásnak, hírlevelet tudjanak küldeni és barátságos kupákat tudjanak szervezni. A Föderációkban különböző, a főfórum témáitól eltérő beszélgetésekre is van mód.

Én személy szerint nagyon megszerettem a játékot, hangulatos, kicsit rajzfilmes és a managerjátékokhoz képes valósághű!

Aki esetleg kedvet kapna a játékhoz, az ide kattintva regisztráljon és ha még van hely, akkor az én csapatom ellen is küzdhet majd!




2015. március 29., vasárnap

Tükörinterjú a Gombfociedzővel

És akkor itt az idő, hogy megosszak veletek egy interjút, ami velem készült...

G.: Üdvözöllek! Felesleges körök, és köszöngetést kihagyva kezdjük akkor el a dolgot azzal, hogy mesélj kicsit magadról. Ki is vagy te?
Pedro Sierra: Szép napot! Nos... Azt hiszem nem pazarolnám az olvasók idejét azzal, hogy oldalakat teleírok az élettörténetemmel. Aki kíváncsi, az olvasson utána a blogon a Magamról menüpontban.

G.: Elolvasva a bemutatkozódat, kicsit titokzatosnak érzem a dolgot. Van ennek valami oka?
Pedro Sierra: Igazság szerint ennyit szeretnék mutatni magamból. Aki ismer, az tudja hogy hogyan jutottam el idáig, aki nem, annak pedig legyen elég ennyi...

G.: Az viszont ennyiből is látszik, hogy kalandos pályafutás áll mögötted, elég sok csapatot megjártál. Volt ennek valami oka?
Pedro Sierra: Hát... Fiatalként a nehezen kezelhető játékosok közé tartoztam. Elég nagy volt a szám, megmondtam ha valami nem tetszett és ezt az edzők nem sűrűn viselték el... Vagyis nem sok mindenki tudta kezelni.

G.: Ha már edzők... Kik voltak a legjobb edzők és kik a legrosszabbak akikkel dolgoztál?
Pedro Sierra: Akitől a legtöbb dolgot tanultam el, és a legtöbb taktikai elemet loptam az egyértelműen Nagy Imre, a volt PMFC játékos. Az hozzá tartozik a történethez, hogy ő soha nem volt hivatalosan edzőm, mivel csak önkéntes száműzetésemben edzettem vele(az egyik edzőmmel való összeveszésnél önkéntesen száműztem magam az ifiből Imre bá'hoz a serdülőbe), majd amikor edzőm lett volna éppen a szalagszakadásomból épülgettem, mire felépültem, addigra pedig már nem volt a gárdánál. A másik edző aki nagy hatással volt rám, ő pedig Csiga bá', azaz Hegyi Ferenc. Ő volt az, aki amikor kapusként meglátott az első edzésen, rögtön megkérdezte, hogy "te ugye tudsz mezőnyben is játszani?". Abban az évben kapusként 7 gólt lőttem, és abból 5 akciógól volt. A rossz élményekről nem beszélnék. Volt közte ex NB I-es edző is, akinél sérülésből felépülve az első edzésre lementem és úgy fogadott, hogy "Te meg ki a faszom vagy?"... De úgy vagyok vele, hogy mindenkiről vagy jót, vagy semmit, szóval neveket nem mondanék.

G.: Mivel azt a bemutatkozóban leírod hogy jutottál el addig, hogy edző legyél, azt nem kérdezhetem meg. Viszont hogyan lettél egyszerre edző és csapattulajdonos? Mi ösztönzött arra, hogy elérd ezt a dolgot?
Pedro Sierra: A csapat ahol lehúztam 6-7 évet megszűnt, és én eldöntöttem, hogy ha sikerül, akkor valamilyen módon feltámasztom. Rengeteg meló volt vele, de kitűztem magam elé egy célt és menni kellett. Az ösztönzéshez nagyban hozzájárult a nevelőapám személye. Ő kézilabda edző, nagyon ex válogatott játékos.. Edzőként NBI-ben is vezetett csapatot, trénerkedett kint Izraelben... Így volt előttem példa. És valahogy megfogott az a dolog, ahogy minden hétvégén felvette az öltönyét és a kis jegyzeteivel elindult meccsre.

G.: A csapat végül csak 1 évet élt meg az irányításod alatt... Mondhatjuk, hogy bukás volt?
Pedro Sierra: Nem mondanám bukásnak. Inkább nagyon jó tanulópénz volt. Sajnos közbejöttek olyan gondok, amikkel nem számoltam. Kezdve azzal, hogy a játékosok nem nagyon voltak hajlandóak edzésre járni, vagy hogy azzal hogy mindenki haver és volt csapattárs volt, nem tudtam fegyelmet tartani. És persze a fő oka az volt a bukásnak, hogy volt 2-3 ember akik belülről bomlasztották a csapat egységét, mert nem tetszett nekik hogy "én vagyok a főnök". De a csapat feloszlása végül a pénzügyi nehézségek miatt következett be.

G.: A kispályás/strandfocis/futsalos gárdátok viszont sikeresnek mondható. Ott mi a siker titka?
Pedro Sierra: A hangulat és a csapat összetétele. Egyrészt az csak "bulicsapat", másrészt azzal hogy lányok is játszanak nálunk, mindenki lenéz minket. És utóbbi az ami hatalmas fegyver. Nem véletlenül történt meg az, hogy már két tornáról is egy-egy lányunk hozta el a legjobb játékos címet.

G.: Apropó lányok. Mostanában feltűnően sokat írsz a női fociról...
Pedro Sierra: Nem titkoltan beleszerettem a női labdarúgásba. Miután a csapatom megszűnt, elkezdtem lehetőséget keresni, hogy merre is tudnék tanulni. Így kerültem amolyan segédedzőként a női NB II-be. És innentől egyenes út vezetett a szerelemhez. Talán mert a lányok valamilyen szinten felnéztek rám, bíztak bennem. Vagy mert sokkal nagyobb szerepe tud lenni egy-egy taktikai húzásnak. Egyszerűen más világ... Ami kifejezetten tetszik.

G.: Miért kellett mégis távoznod?
Pedro Sierra: Ez a sztori eléggé kacifántos és nem szeretnék róla beszélni. Csak pár ember tudja a valódi okát, megsérteni meg nem szeretnék senkit. Maradjunk annyiban, hogy a távozásnak leginkább személyes okai voltak, bár a körítés mást mutatott.

G.: Merre tovább? Van "B" terved?
Pedro Sierra: Hát, szeretnék a női futballban maradni egyenlőre(de az is lehet, hogy végleg), de mivel kevés csapat van, ebbe a körforgásba bekerülni nagyon nehéz. Az első lépés az lesz, hogy augusztusban elvégzem a licenszes edzőit... Hozzáteszem ezt a papírt csak kényszerből, mert abszolút feleslegesnek tartom, mint ahogy már jópárszor leírtam.

G.: Játékosként vannak célok?
Pedro Sierra: Már rég nincsenek. Abszolút hobby szinten csinálom, elvédegetek minden hétvégén egy csapatnál ahol nincs edzés sem, így nem veszi el az időmet. Minden átigazolási időszakban jönnek ajánlatok jóval magasabb osztályból is, de én ezt már csak élvezetből csinálom, nem azért hogy karrierem legyen. Azt már Ifista koromban elb*sztam.

G.: Mi volt az oka annak, hogy félresiklott a játékos pályafutás?
Pedro Sierra: Ez egy érdekes, sok összetevős dolog. Talán a rossz döntések. Talán a kihagyott "nagy lehetőségek". Az hogy kicsit elzüllöttem, sokat buliztam és azt hittem nekem így is menni fog. De az igazi visszatartó erő az, hogy mindig volt bennem egyfajta kettősség. Mindig bántam, hogy majd' 20 éve beálltam kapuba "egy pár meccsre". Mindig úgy voltam vele, hogy a védést csak ideig-óráig tudtam élvezni. Úgy éreztem sokkal több volt bennem, mezőnyjátékosként.

G.: Ha választhatnál, hogy hol akarsz edzősködni, melyik csapat lenne az?
Pedro Sierra: Van egy álmom. Sokszor megfordul a fejemben, hogy ha nyernék a lottón(csak ez miatt lottózom az utóbbi időben), akkor... Akkor építenék egy műfüves kis stadiont, mellé egy teremmel, és indítanék egy saját csapatot megye IV-ben, és egy női csapatot NB II-ben... De ez elég valószínű hogy álom marad... Igazából nincsen olyan csapat ahol kifejezetten szeretnék ott lenni. Elég nekem egy Megye IV-es férfi csapat(akár a mostani gárdám, akár más)... Női csapat szempontjából per pillanat a PMFC az etalon. Nagyon tetszik az ottani szakmai munka és ahogy felépítik az egész utánpótlás rendszert. A lényeg az, hogy olyan helyem legyen ahol hagynak dolgozni, és bele tudom vinni a saját stílusomat a csapat játékába.

G.: Ha már a stílus szóba került. A Trollfocit is megjárta az öltönyös, szivarozós képed. Ez lenne a "stílusod"?
Pedro Sierra: Elárulok egy titkot. A Trollfocis megjelenés egy jól megtervezett marketing fogás volt. Én küldtem be a képet azzal a céllal, hogy megismertessem a csapatot az országgal és hogy a szponzoroknak ez által kedvezőbb feltételeket kínálhassak a "látod, jó dolog itt megjelenni a nevednek" taktikával. De nem valószínű, hogy többször látni fognak öltönyben a kispadon. Az én védjegyem a melegítő és a fullcap marad... :)

G.: Legyen ez a végszó. Köszönöm hogy rendelkezésemre álltál. Esetleg szeretnél még valamit hozzáfűzni?
Pedro Sierra: Köszönöm, hogy itt lehettem. Csak egy közhelyes hozzáfűzésem lenne, ami örök, és igaz: "Lehetetlen nem létezik!"


A véletlen faktor

Úgy tartja a mondás, hogy a jó kapusnak szerencséje van... De mennyire számít a szerencse? Mennyire van ott mellettünk, vagy ellenünk a "véletlen faktor"?
Közhelyes dolgok a "jó kapusnak szerencséje van", meg a "bátraké a szerencse" mondások, de ebben a sportban igenis helytálló a dolog. Természetesen most nem innen-onnan vett példákat fogok hozni, hanem példaként álljon itt a saját pályafutásom egy-egy emlékezetes mozzanata. Felvezetésként hoznám rögtön életem első felnőtt bajnoki gólját. A sztorihoz hozzá tartozik az, hogy ekkor már 5. éve játszottam ugyanabban a csapatban kapusként, de az utolsó 2 évemben végig mezőnyben edzettem, és mivel a bal lábam eléggé suta volt, igyekeztem képezni magam, és minden gyakorlatot a rosszabbik lábammal csinálni. Igen, csakhogy az edzőm ezt nem vette észre, és elkönyvelt valami szerencsétlen vakcsibének, aki egyeneset se nagyon tud rúgni a labdába. A szezon utolsó mérkőzésén vidékre utaztunk egy nálunk jóval gyengébb képességű csapat ellen játszani. Sok-sok puncsolás és könyörgés után sikerült elérnem, hogy ne kezdő kapusként vegyen számításba az edző, hanem ha csak csereként is, de mezőnyben játszhassak. El is érkezett a várva várt pillanatom, a 65-70. perc közepén pályára léphettem bal futóként... Itt álljunk meg egy pillanatra. Futó. Én. A kapus. Hogy az istenben jut eszébe ez valakinek? Na mindegy. Talán 5 perce hogy pályán lehettem, amikor egy átadást a félpálya körül cicire vettem, és mikor felnéztem, láttam hogy a gólkirály aspiráns csapattársam már indulásra készen áll kb. 20 méterre a kaputól(igen, kissé szét volt szakadva a mezőny). Itt megjegyezném, hogy hatalmas csata dúlt abban az évben a gólkirályi címért, a csapattársam és egy másik srác fej-fej mellett haladtak, mindketten már 35 gól felett, tehát a csapat célja az volt, hogy szolgáljuk ki Lacit, és nyeressük meg vele azt a gólkirályi címet. Szóval felnéztem, és gondoltam ha már annyit gyakoroltam, akkor most életem gólpassza következik. Szóval a felező vonaltól 10 méterre a lepattanó labdát dropliból küldtem előre Laci irányába... Illetve csak akartam az irányába, merthogy mocskosul lecsúszott.... Egy pár "ajókurvaanyád"-at elmorzsolva fordultam meg és sétáltam vissza a a félpálya felé, amikor valaki hirtelen a nyakamba ugrott ordítva:
- Embeeeeeer! Mekkora gólt vertél!!!!
Én meg azt hittem, hogy hülyéskednek... Tényleg nem is láttam a gólt, sőt csak a bíró (aki később nagyon jó barátom és csapattársam lett) elmondásából ismerem a sztorit... Szóval a lecsúszott beadásomban annyi erő volt, hogy jó 45 méterről védhetetlenül csapódott a kapu bal felső sarkába....
Igen véletlenek vannak... De nem árt, ha ez elő van készítve egy kis melóval... A későbbiekben már szándékosan(amikor saját magam edzője voltam), játszottam a bal oldalon csatárt és bizony szereztem nem is egy ehhez hasonló gólt, lecsúszott beadásokból. Az biztos, hogy a labdarúgásban szükség van szerencsére és véletlenekre is a tudás és a sok gyakorlás mellett...


2015. március 23., hétfő

A látható tehetség...

Nem kenyerem hype-olni valakit, de úgy érzem, hogy egy ilyen tehetséget nem szabad rejtegetni. Nem titkoltan a női futball szerelmese vagyok, és amikor lehet kint vagyok a város női futball meccsein. És hát van itt felénk egy igazi kincs. A mostani hétvégén a listavezető Győri ETO vendégjátékát tekintettük meg, és bizony egy olyan teljesítményt láthattak a kilátogató nézők, ami minimum megsüvegelendő. A PMFC fiatal kapusáról (ugye egy hölgy kora az tabu, de maradjunk annyiban, hogy bőven befér az U17-es csapatba ahol mezőnyben játszik), Erős Evelinről van szó. Ugye a női "kapusbetegségekről korábban már írtam", nála viszont ezek nincsenek jelen, ami már önmagában egy hatalmas dolog. A kijöveteleknél egy szem félelem nincs benne (láttam mérkőzést, ahol egy kijövetelnél ütközött a csatárral, fejberúgták. Egy szó nélkül felkelt, és a következő helyzetnél ugyanúgy ment oda és ugyanúgy ütközött a csatárral(ugyanúgy fejbe is rúgták), majd harmadik alkalommal megint félelem nélkül rongyolt ki a kapuból), ami azért egy kapusnál eléggé előnyös tud lenni. Persze vannak hibák, (pl a kijövetelek ütemével) de ezek mind kiküszöbölhetőek és a szakmai munkára PMFC-nél erre azért nem lehet panasz. Zárójelben: A kezdő kapusok számára egy tanács. A kapus 1 az 1-ben tehetetlen, és kiszolgáltatott. A lényeg az ellenfél megzavarása, a koncentrációból való kizökkentés. Ez lehet egy elindulsz-megtorpansz-elindulsz megoldás, vagy bármi amivel zavart tudunk kelteni. Egy biztos, mindig lesz egy olyan labdaérintés amikor a csatár hosszan/hosszabban tolja meg a labdát, és ilyenkor kell kiérni. Nehéz dolog ez, de tanulható. Na de elkalandoztam. Szóval ez a lány, ha nem akar egyszerre túl sokat, és nem megy el túl korán egy "nagy csapathoz", kivárja hogy beérjen akkor minimum válogatott szintű kapus lehet (persze ehhez kell szerencse, meg rengeteg munka is, meg hogy mindig tisztában legyen "magával" és ne szálljon el). A látott meccsről hoztam egy videót, sajnos nem a megfogott büntetőt (azt mondják, büntetőt nem lehet védeni, csak rosszul rúgni... Hát itt ellenpéldát láttunk erre, ugyanis a leányzó egy jól rúgott büntetőt tornázott ki a kapufa mellől), de egy szintén nagy, szöglet utáni védést. Amúgy a meccs embere számunkra egyértelműen ő volt a kapott 4 gólja ellenére is. A saját csapatából egyértelműen kiemelkedett, de a mezőny legjobbja cím is (kis részrehajlás segítségével) az övé volt szerintünk.
Szóval itt egy példa a tehetségre, ami messziről is nagyon jól látható és sok munkával még jobban kihozható...


2015. március 9., hétfő

Nőnap után szabadon a női fociról...

Be kell valljam, van egy ideje egy hatalmas szerelmem. Ez pedig nem más, mint a női futball. Talán már írtam, hogy dolgoztam is hölgyekkel egy NB II-es csapatnál, így van némi rálátásom a dolgokra.
Ami a legfontosabb. Magyarországon a női foci mint olyan, felépítésben és képzésben elképesztően gyerekcipőben jár. Nincsenek igazán képzett játékosok, sőt az utánpótlásképzés kiépítése is csak most kezdődött el és indult fejlődésnek, lett akadémiai képzés és kap nagyobb figyelmet a fiatalok edzése és felkészítése. A női futballt igazából nem érdemes összehasonlítani a férfi focival, mert teljesen más az egész közeg, a játékosok mint fizikailag, mint mentálisan, mint tehetségben más dimenzióban mozognak, mint a férfiaknál.
Gyermekbetegsége a sportágnak, hogy az edzők nagy része ezt nem veszi figyelembe és a nőkkel úgy "bánik" mint a férfiakkal. Itt elsősorban tényleg pedagógusnak kell lenni és pátyolgatni a lányok lelkivilágát, mert az bizony egy nagyon törékeny kis üveggolyó.
Na de nem ezért kezdet el írni ezt a postot, hanem hogy elmondhassam mik azok a dolgok, amiket megfigyeltem és valahogy, - számomra érthetetlen módon - senkinek nem tűnik fel (hozzáteszem ezek a dolgok a másodosztályra és azon belül is a nyugati csoportra érvényesek, bár nem hiszem, hogy a keletiben más lenne a helyzet).
Kezdjük az elején. A kapusok... A női kapusok testalkatukból és magasságukból adódóan bizonytalanok a magasan érkező labdáknál. A másodosztály nyugati csoportjában a 9 csapatból szerintem a fele kapus, még a gólvonalról felugorva sem éri el a felső kapufát(erős túlzással). Ergo ha a csapatunkat arra ösztönözzük, hogy nyugodtan lőjék(íveljék) kapura a labdát akár 30-40 méterről is, az nagy eséllyel gól lesz. Ehelyett a csapatok az abszolút tiki-takát akarják játszani és a gólvonalig cipelni a labdát. Pedig tényleg csak ívelgetni kellene kapura, és a bizonytalanságból adódóan, még ha sikerül is kikaparnia a labdát a kapusnak a léc alól, akkor is 80% hogy a játékszert maga elé ejti, ami egy jól helyezkedő csatár számára ajándék gól...
A védelem valahogy mindig egy érzékeny pont a csapatoknál. Középső védőben mindig a "dromedárok" vannak szinte minden csapatban. Magasabbak az átlagnál, erősebb felépítésűek (helyenként dagik :) ), és ami a legfontosabb, lassúak!!!! Ha van egy darab gyors játékosunk elöl, akkor az sem kell, hogy egyeneset tudjon a labdába rúgni, csak ugrassuk ki, lefutja a védőket a kapus mellett meg eltolja, és a gólvonalig gyalogolhat. Hatalmas pazarlás ezeket a játékosokat futóban erőltetni...
És ezzel el is érkeztünk a középpályához. Igazából ez az a rész, ahol nincsenek gondok, és látni jópár nagyon ügyes leányzót. Persze gondok vannak, mert sokszor az aki lát a pályán, szerencsétlen jobb futóban rohangál mint a mérgezett egér, középen meg ácsorog a csapat leglustább tagja.... De ettől eltekintve itt nincs probléma, bár én a gyors embereinket nem pazarolnám el szélsőnek, mivel a csatároknál már jönnek a gondok.
A csatárokban nincs meg az a stílusú játék, hogy Carsten Jancker módjára 3 védővel a nyakában elgyalogoljanak az ellenfél kapujáig. A fejjátékban hiányosságok vannak, és valahogy a kapu elé érkezés komoly ütembeli problémákat tud okozni. Persze ezek a dolgok tanulhatóak, de mégis valahogy hiányoznak. Tegyük hozzá, hogy általában a gyengébb csapatnál a legvakabb játékos a csatár, mert ott nem tud annyi bajt csinálni... Mondjuk ez a dolog gáz, főleg ha egy edző ilyet mondd a saját játékosáról... A megoldás erre a posztra egy L'lorrente-Tévez szerű csatárkettős lenne. Egy magas, lehetőleg jól fejelő csatárral aki meg tudja tartani a labdát és egy alacsony súlypontú, fürge/gyors emberrel aki képes a védelem mögé kerülni.



Alapvetően ez az a sport, amit a nők Magyarországon csak most kezdtek el játszani tömegesen és nagyon sok a hiányosság, pedig sok lányban megvan az érzék a futballhoz, csak ugye rengeteg munka kihozni ezt belőlük. Igazából jelen pillanatban a Megyei stílusú játék az ami működhet, azaz a rúgd és fuss... Persze ez nem baj, ha jól csinálják, mert eredményes tud lenni. Sok kapuralövéssel, és a védelem mögé betett labdával, szinte kivétel nélkül meg lehet fogni akármelyik csapatot, csak valahogy erre még senki nem jött rá... De persze várjuk a fejleményeket, és sok sikert kívánunk minden nőnek aki a labdarúgást választja... :)


2015. március 5., csütörtök

Egy kis Puskás...

Úgy éreztem, a blog szórakoztató faktorának felturbózása érdekében, hozok ma is egy kis sztorit a legnagyobb magyar futballistáról és edzőről, Puskás Ferencről...


    Papp László háromszoros ökölvívó olimpiai bajnokunk, 1963 decemberében Madridban lépett szorítóba hivatásos mérkőzés keretében a spanyol Folledo ellen. A tét a középsúlyú Európa-bajnoki cím volt. A hatalmas csarnok zsúfolásig megtelt. Laci kissé szorongva nézett a mérkőzés elé. Nem az ellenfél izgatta, hanem a győzelemre áhítozó, heves vérmérsékletű, 15 ezer főnyi hazai közönség várható hangorkánja. Zúgott is a harsány biztatás a spanyolok kedvence felé. Egyszer azonban váratlanul felharsant a lelátó egyik szögletében a harsány „Hajrá, Papp!” kiáltás is. És míg Folledo hívei olykor szünetet is tartottak, Papp szurkolói megállás nélkül a mérkőzés végéig lankadatlanul bíztatták a magyar fiút. Laci önbizalmát láthatóan növelte a váratlan buzdítás. Fölénye egyre fokozódott. Végül biztos győzelemmel harcolta ki azEurópa-bajnok büszke címet.
    Az első gratuláló Puskás volt, aki a szorító közvetlen közelében szurkolta végig a mérkőzést.
    – Nem értelek, „Öcsi”! – jegyezte meg Papp. – Te amiatt panaszkodsz, hogy alig hallasz Spanyolországban magyar szót. És íme: ma este több száz magyar buzdított itt engem.
    – Tévedsz, „Görbe”! (ez Papp kedvenc beceneve) – magyarázott Puskás. – Rajtunk kívül egyetlen magyar sincs itt. Kubala és én fogadtuk fel ezeket az embereket itt. Kasztíliai munkanélküliek. Megvettük nekik a jegyet és órabért fizettünk, hogy téged bíztassanak. Becsülettel rászolgáltak a fizetésre.




    Forrás: Hoffer József: Alberttől Zsákig

    2015. március 2., hétfő

    A legkényelmesebb közösségi virtuális kispad

    Mivel jelenleg nincs kispad ahol ülhetnék, nekiindultam virtuális kispadot keresni magamnak a közösségi hálón, és egy igazi gyöngyszemre akadtam a facebookon. A Soccer Manager 2015 nevű on-line és offline móddal is rendelkező játék nekem kapásból a régi klasszikus CM szériát juttatta eszembe. 
    Emlékszem, hogy mennyit függtem rajta anno, sőt néha unalmas napjaimon még most is előkaparom a fiók mélyéről, hogy Zidane-t visszavigyem a Juventusba és megnyerjük a BL-t.

    A Soccer Manager 2015-nek a fejlesztőgárdája a Soccer Manager Ltd. nevet viseli, de ahogy írják, ez egy közösségi managerjáték, ami böngészőben játszható(Telefonos app is van, ami letölthető a google store-ból). Az adatbázisa nyilvános, így akinek ereje és ideje van, akár saját bajnokságokat is beírhat a játékba, és kedvére használhatja és segíthet be pl. a fordításba! (a játék magyar nyelven elérhető, de a fordítás kb. 70-80%-os egyenlőre)
    A kispadra offline és online módban ülhetünk le. Az offline rész a klasszikus CM sorozatra hajazó manager. A mérkőzések real-time folynak, az események feliratozva pörögnek(az ígéretek szerint lesz 2D megjelenítés is). 

    Fontos megjegyezni, hogy számtalan bajnokság közül választhatunk a bosnyáktól a spanyol 2. osztályig(sajnos a magyar bajnokság még nincs benne, de szerintem ami késik, nem múlik). Az edzésrendszerbe még nem sikerült annyira belenézni, hogy érdemben tudjak róla beszélni(egyenlőre csak 3 órányi játék van mögöttem), de az biztos hogy a játékosaink fejlődnek, és visszafejlődnek az edzésmunkához mérten, valamint a korosodó játékosaink képességei az évek múltával csökkennek. Ami számomra kicsit hiányos volt, és fájó pont, hogy csak előre meghatározott felállások közül választhatunk, és taktikában sincsen annyira sok variációnk. Persze ahhoz képest, hogy teljesen ingyen játszhatunk, ez is bőven megteszi. Választhatunk hogy legyen-e lestaktika, szoros emberfogás, esetleg irányító, vagy kifejezett befejezőcsatár, tehát azért van lehetőségünk taktikázni. 

    Az átigazolásoknál én nem nagyon tudtam akadályba ütközni, viszonylag egyszerűen és gyorsan le tudunk igazolni egy-egy játékost (persze a csapatunk „repultációja” számít).  Összességében azt kell mondjam nem könnyű a játék, de van egy olyan retro feelingje, ami oda ttud tapasztani a képernyő elé.
    A játék online része ennél izgalmasabb, mivel (pénz ellenében) bajnokságokat hozhatunk létre amihez emberek csatlakozhatnak és élő emberek irányítják a csapatokat. Lényegében a játék itt felépítésben nem különbözik az offline módtól, csak annyiban, hogy teljesen valós időben játszódik a dolog. Egy héten általában 2 mérkőzést kell játszani, és természetesen az átigazolások is lassabbak, körülményesebbek. Itt tenném hozzá azt, hogy itt az online részben viszont elérhetők a magyar bajnokság csapatai, és nyugodtan próbálhattam megvenni Varga Józsefet a Debrecenből. Sajnos még meccset egyenlőre nem játszott a csapatom, így arról nem tudok beszélni, de szerintem különbség itt sem lesz az offline módhoz képest.



    Ui.: Aki szeretné on-line ellenem tolni, megtalál a 2666-os számú Olasz bajnokságban (ID: 68920) az 1. osztályban a Chievo Verona managereként. Hozzáteszem, nem sok esélyem van a bentmaradásra, mert 3 fordulóval a vége előtt vettem át a csapatot, 4 pontra a bentmaradást érő helytől és az utolsó 3 meccsen a Juve, az AC Milan és a Lazio lesznek az ellenfeleim. De a jó manager ezt is kibekkeli… Talán…

    2015. február 26., csütörtök

    Bohócverseny

    Előrebocsátom, a következő cikk nem az én tollamból származik, de úgy gondoltam megosztom veletek, mivel érdekes, tanulságos és kb. minden benne van (sajnos) a magyar edzőképzésről...

    Az MLSZ Grassroots C edzőképző tanfolyam, az edzőképzése első foka. 
    Aki ma úgy dönt, edző szeretne lenni, itt kezd, innen indul. 
    Ez azt is jelenti, hogy aki ide jelentkezik, annak általában nincs előképzettsége, sőt, mivel ez a végzettség kötelező ahhoz, hogy valaki a Bozsik korosztályokhoz tartozó csapatoknál dolgozzon, feltételezhető, hogy senkit nem ér hátrány, ha végzettség nélkül nem is dolgozik ilyen csapatoknál.
    No persze, én gondolom csak ezt. 
    A valóság teljesen más.
    Sőt, tapasztalatból azt kell mondanom, lényegében pofára megy, ki kerül be egy ilyen tanfolyamra és ki nem. Pofára megy, és ezt olyan szakmai érvek mögé sorakoztatják, amit úgy nagyjából nem lehet megmagyarázni.
    Szóval magamról néhány szót, csak hogy lássuk, milyen „előélettel” indultam neki a felvételinek. Nem mintha ez bármit kellene, hogy jelentsen, hiszen mint említettem, az edzőképzés első szintjére jelentkeztem.
    Szóval az elmúlt 32 évet a futballpályán töltöttem, és bár nagypályán nem sikerült NB I-ig jutni, NB III-as meccsem van, több mint 32 éve vagyok igazolt játékos, futsalban pedig játszhattam a legmagasabb osztályban. Emellett 1996-ben végeztem a Magyar Testnevelési Egyetem labdarúgó edzői szakán – akkor még egyetemi keretek között oktatták azt, ami az edzőképzés mostani vezetői szerint nem ér semmit. A mai besorolás szerint ugyanis az a végzettségem nem ér fel egy nyolc napos tanfolyammal.
    A játék mellett korábban edzősködtem NB II-es ificsapatnál, budapesti és megyei felnőtt csapatnál, az egyik Pest-megyei településen lényegében a nulláról építettem ki az U7, U9, U11-es korosztályt. Jelenleg a Budapest-bajnokságban játszom, mellette besegítek a klub U15-ös csapatának munkájába. Nem gondolom magam sztáredzőnek, sőt, mindentudó amatőr edzőnek sem. Csupán tanulni szeretnék, de erre semmi esélyem.
    És ezt nem a mostani felvételi után mondom, hiszen az elmúlt négy évben, két különböző megyében, öt alkalommal jelentkeztem erre a tanfolyamra. Ez is bizonyítja, nem azért írom ezt a cikket, mert most nem vettek fel, hiszen ha ez vezérelne már korábban megírtam volna. És nem is azokkal van bajom, akik bejutottak a tanfolyamra, sőt! A bejutottak nem tehetnek arról, hogy olyan felvételi eljárás, amilyen.
    Az vezérel, hogy bemutassam, milyen a felvételi arra a tanfolyamra, amely állítólag a magyar futball egyik legfontosabb szegmense napjainkban.  
    Szóval a felvételi egy beszélgetéssel indult, ahol az edzőképzés egyik vezetőjének kellett elmondanom, miért akarok a tanfolyamra jelentkezni.
    Idén, amikor beléptem a terembe, elindítottam egy stoppert.
    A beszélgetés 3 perc 23 másodpercig tartott.

    Ebben az időben az edzőképzés vezetője megkérdezte, hogy a Testnevelési Egyetem elvégzése óta miért nem végeztem el valamelyik edzőképző tanfolyamot? Igazából erre érdemi választ adni nehéz, hiszen azért valljuk be, azt még Szalai László sem tudta megmagyarázni, hogy egy nyolcnapos tanfolyam miért ér többet, mint az a végzettség, amit korábban a TF-en lehetett szerezni. Nem mellesleg ez utóbbin Szalai László is ott volt az oktatók között. Már 1996-ban is. Ennek ellenére elmondtam, hogy míg korábban játszottam, az elmúlt időszakban nem vettek fel erre a tanfolyamra.
    Az, hogy korábban a "TF-en" szerzett végzettségem a mai rendszerben  semmit nem ér, most is megerősítésre került, ugyanis megtudtam, hogy a végzettségem egy pontot ér, míg ha valakinek van egy D liszenszes végzettsége, az arra két plusz pontot kap. Ez utóbbi tanfolyam egyébként már nem létezik, korábban nyolc képzési nap volt. Többet ér a legalacsonyabb szintű edzőképzésen, mint a főiskola, igaz, már azt sem értem, hogy a jelenlegi legalacsonyabb edzői tanfolyamon miért számít, hogy valaki korábban tanult-e már, vagy nem.
    Ezután az edzői múltam került szóba.
    Igazából ezt sem értem, hiszen elméletben erre a tanfolyamra olyanok jelentkeznek, akik még nem edzősködtek. Vagy mondjuk úgy, nem jelenthetne hátrányt, ha valaki még nem edzősködött.
    De nem így van.
    Megtudtam ugyanis, hogy bár az NB II-es ifi, budapesti és megyei felnőtt edzői múlt, a jelenlegi U15-ös munka semmit nem ér, de ha Bozsik korosztályos csapatoknál dolgoznék akkor arra plusz pont járnak.
    Tehát a MLSZ Grassroots C tanfolyamon képzik azokat, akik később az U7, U9, U11, U13-as korosztályokkal dolgoznak majd, de a felvételin plusz pont jár azért, ha mindenféle végzettség nélkül már most valaki ilyen korosztálynál dolgozik. Az mindegy, milyen elképzelés, szakmai útmutatás szerint teszi ezt, a lényeg az, hogy gyerekek mellett dolgozzon valaki. De csak ezeknél a korosztályoknál, a többi nem érdekes.
    Bevallom, nagyon szeretném, ha erre valaki értelmes magyarázatot adna.
    Mint ahogy arra is, hogyan lehetséges az, hogy a beszélgetés második percében eldőlt sorsom, mert beszélgetőpartnerem kijelentette, hogy mivel se D liszenszem nincs, se gyerekkel nem dolgozom, esélyem sincs bejutni azt edzőképzés legelső szintjére. 

    Nem most!
    Soha!

    A mondat pontosan így hangzott el: „az a baj, ha a beszélgetésre maximális pontot adok, és a gyakorlati felvételin is maximális pontot kapsz, akkor sem juthatsz be, mert mindig lesznek, akik úgy jönnek ide, hogy van D liszenszük vagy gyerekekkel foglalkoznak."
    Beszélgetésünk itt nagyjából véget is ért, a tanfolyam egyik vezetője 3 perc 23 másodperc alatt eldöntötte, hogy nem jutok be az edzőképzés első szintjére. A szakmai indok pedig az, hogy végzettség nélkül (hagyjuk most a korábbi edzői végzettséget) és nem megfelelő szakmai előélettel mentem oda, ahol lényegében a kezdő edzőket képzik. Az persze nem tudtam meg, hogy erre a nagy volumenű, három és fel perces beszélgetésre hány pontot kaptam.
    Hogy milyen a felvételi arra a tanfolyamra, ahol a gyerekekkel foglalkozó edzőket képzik? Ilyen!
    De még vissza volt a felvételi gyakorlati része, ami még inkább fokozta bennem az érzést, hogy itt lényegében pofára, ismeretségre megy az egész.
    Nem történt ugyanis más, minthogy egy 60x40-es pályán fociztunk egymás ellen 25 percet.
    Figyelem: 13-an a 12 ellen.
    Merthogy ugye huszonöten voltunk a felvételin.

    Ezt a szakmailag lényegében értékelhetetlen játékot, ahol egymás sarkára tapostunk, egyetlen ember figyelte – aki egyébként az elején kijelentette, játszunk egy jót, de úgysem ez számít.
    Két nap múlva értesítettek, hogy sajnos nem kerültem be a tanfolyamra.
    Meg kell ismételnem, nem azért írom ezt az anyagot, mert nem kerültem be, mert ha így lenne, korábban is írhattam volna.  Ötödszörre csináltam ugyanis végig ezt a bohócversenyt, és ötödszörre sem tudtam eldönteni, ki milyen érvek mentén jut be a tanfolyamra, vagy kerül elutasításra.
    Mint említettem, a magyar futball szakemberei és vezetői szerint a legfontosabb, hogyan képezzük a 6-15 éves korosztályt. A tanfolyamra, amelyen az itt dolgozó edzőket képzik, pofára, barátságból, ismeretségből lehet bekerülni egy olyan eljárás alatt, ami nagyjából megmagyarázhatatlanul vicces.
    Amolyan bohócverseny.

    Forrás: http://www.mifocink.com/FEHGYU

    2015. február 25., szerda

    A villámléptű

    Tudom, mostanában elmaradtam a bejegyzésekkel, úgyhogy most pótlásként jöhet egy gyors, és nem túl hosszú poszt-osztozkodás. A kis felállásunk fontos része a két szélsőnk, azaz a futók. Nem-nem sakk játszmáról van szó, bár egy kicsit mégis. A modern futball teljesen kezd már átalakulni, és a régi klasszikus szélsők eltűnnek. Sokkal kevesebb a védekező feladat, és tulajdonképpen a két oldalsó játékosunk lett az egy szem csatár mellé felfutó 2. és 3. támadónk. Talán makacs vagyok, de nálam a futó, az klasszikus futó. Védekezik, támad, fel le sprintel a vonal mellett és játssza meg a csatárainkat. A lényeg: legyen villámgyors! Nem kell, hogy a fülcimpáján megállítsa a labdát, vagy hogy 60 méterről is hajszál pontosan kilője a jobb felsőt. Húzza meg a szélen és püfölje be középre a labdát, "valaki majd csak érkezik" jelszóval. Jó persze, kicsit leegyszerűsítettem a dolgot, de a lényeg akkoris ez. A mi felállásunkban a védekező feladat is benne van, nem ácsorog a játékosunk a felezővonalnál és várja, hogy indítsák. A fizikumot illetően sincs különös kitétel, de személy szerint jobban szeretem erre a posztra az alacsony súlypontú játékosokat akik amellett hogy gyorsak, fürgék is, és jó a "cselezőkéjük", valamint nem árt ha vastüdővel rendelkeznek, mivel az ellenfél 16-osától a saját 16-osunkig kell fel-le közlekednie. Az ilyen villámléptű emberkék megkönnyítik az életünket, hiszen elöl és hátul is rendkívül hasznosak tudnak lenni, nagy hatékonysággal segítik a védekezést és a támadást is...


    2015. február 7., szombat

    Hírességekkel karöltve...

    Szóval ismét egy kispályás sztori következik, ami nem kispályás... Minden félévben megrendezi a PMFC csapata a szurkolói bankettjét és ezzel karöltve a szurkolói focitornáját, ahol az utóbbi időben az én csapatom is mindig megjelenik. Az első alkalommal annyira nagy létszámban jelentünk meg, hogy két csapatot kellett indítanunk(hozzáteszem 3 a 3 elleni játékról van szó, vészkapura), így az 1860 Kisfröccs mellett egy Idegenbenjóaziksz FC nevű csapatot is indítottunk. Meglepetésre az első kupa csoportkörében az erősebbik keretnek hitt 1860 Kisfröccs csapata gyorsan búcsúzott, viszont a másik csapat, a PMFC női csapatának segítségével sikeresen továbbjutott, és meg sem állt a döntőig, ahol Isti szurkolása mellett (aki egyszemélyes béközéppé itta magát az ingyensör segítségével) egy elképesztő meccset játszott. A rendes játékidőben az eredmény ugyanis 0-0 volt, ami azért nem mindennapos egy ilyen fajta ketrecfoci alkalmával, majd a hosszabbításban Atis szabadrúgásból(!) lőtt góljával sikerült nyernünk.Itt álljunk is meg egy szóra. Tegyétek össze a képet. Vészkapu, azaz egy 1 méterszer fél méteres kis kapu. Szabadrúgás egy jó 8-9 méterről, és hatalmas gól. Szinte a lehetetlen kategória, de velünk megtörtént, és sikerült.Hozzáteszem ismét voltak lányok a csapatainkban, és nálunk játszott a torna legfiatalabb játékosa Kinga személyében aki ekkor talán 13 éves volt... És ő is lett a legfiatalabb gólszerző!!! Szóval büszkék lehettünk magunkra, és várhattuk a következőt immáron címvédőként... Mert az igazi férfi nem bánt nőt, nem erőszakos, de viszont kupagyőztes....

    A következő kupára nagy reményekkel indultunk, ugyanis sikerült beerősíteni az előző évi Coca-Cola Cup női gólkirályával, és néhány igen jó spílerrel. Ide kacifántos módon 3 csapattal érkeztünk. Történt ugyanis, hogy egyszercsak érkezett egy telefon jóbarátomtól, Götz Attilától (A Pécsi Nemzeti Színház színésze, A soulmirror nevű zenekar frontembere), hogy ők is jönnének erre a kupára a színházból (mert lesz ilyen médiás hírességes kupának nevezett valami is), és esetleg tudnánk-e szerelést biztosítani nekik, így beleolvadva a kis csapatunkba. Természetesen igen mondtam és bele is vágtunk. Sajnos a kupán bőven a várakozások alatt teljesítettünk, az idegenbenjóaziksz már a csoportban búcsúzott, míg az 1860 Kisfröccs nevű gárda a negyeddöntőben búcsúzott a további küzdelmektől. Minden esetre elmondhattuk magunkról, hogy már mindenhol ott vagyunk, és ha játékban nem is mindig, hangulatban akkor is hatalmasak vagyunk...


    2015. február 2., hétfő

    A Mókusgárda...

    Azért, hogy a blog szórakoztató faktora is emelkedjen kicsit, ma egy régi sztorit hozok.
    Volt egyszer egy csapat, amivel megindultunk a jó magyar Alföld felé egy nemzetközi tornára. A kis csapatunkat reggel 5kor sikerült bepakolni a buszba, és az indulás után mire lesz figyelmes az edző? Egy Tesco márkájú üveg vodka repül ki az ablakon. Oké. nem gond, végülis az üveg tele volt. Majd jöm az első hang a kapusunktól "b*sszátok meg, azt hittem a Tesco narancs Tesco Vodkával egy jó dolog, mert két mínusz az egy plusz... Hát nem!!!" Na itt már látszott a csapat sorsa, ilyen hozzáállással nem lehet kupát nyerni gondolnánk... Megérkeztünk, elfoglaljuk a szállásunkat, ahol Gergő jön oda: "Mester, van egy kis gond... Otthon hagytam a cipőmet... Nem gond, ha ebben játszom?" Majd a játékosunk rámutat az Adidas Superstar cipőjére... Ami ugyebár nem éppen futballra van tervezve.... Oké, semmi gond... Irány a sportcsarnok. A helyiek valamiért nem annyira szeretnek minket (lehet azért mert van 4 helyi csapat, mi meg nem vagyunk közte?), de a játékosaim találékonyak, Gergő kettő olyan 5-6 éves forma srácot tanít focizni, akik szinte istenként néznek fel rá. Közeleg az első meccs. Kezdek egyre jobban félni, vajon mi jöhet még? A játékosaim készek felvonulni a pályára. Páran nagyon mosolyognak valamin, majd megszólal a hangosbemondó, a pályára hívja a csapatokat, és a Pécsiek meccse előtt mi szól? Na mi? Az MHV-től az Álmodj királylány... Alkotnak a srácok, röhögésben tör ki a meccset figyelő 2-300 ember... Mivel kispályán nálam első a biztonság 2-2-1-es felállásban lépünk pályára, és valami elképesztő meccsen nyerünk 5-0ra... Fura érzés fog el... A srácok felszabadultak, és bitang jók. Talán pont az teszi, hogy lazára veszik az egészet. Mutatja ezt az is, hogy Gergő 4 gólt rúg a futballra alkalmatlan cipőjében. A nap végére ott állunk 4 győzelemmel, a csoportunkat magasan nyerve a nagy eredmény küszöbén. A srácok pedig élvezik a futballt és az azt körülvevő miliőt. Ezt hűen tükrözi, hogy a helyi TV-nek adott interjúban Viktor, a csapat kapitánya kitépi a riporter kezéből a mikrofont, és meginterjúvolja őt! Majd megköszöni az interjút, és közli, hogy nagyon örülünk annak hogy itt lehetünk, és képviseljük Pécset, azon belül pedig a... (majd bemondja az egyik helyi legnagyobb riválisunkat). Ekkora idiótákat még a föld nem hordott a hátán, mint az én fiaim... Az estére én már készültem lélekben. Nem mondtam semmit a fiúknak, mindegyik kis híján felnőtt, talán van annyi eszük, hogy nem állnak neki "dájdájozni". De nincs... Megünneplik a 100%-os teljesítményt... Hajnalban fehérbortól bűzölögve érnek vissza, miután Sprite-al összekeverve tablettás fehér bort vedelnek hektószámra, és hányják végig csapatostól a Mókus utcát (Innen ered az ital neve: mókusfröccs)... Reggel a Kapusunkat a fürdőszobából szedik össze, mert részegen elaludta zuhany alatt, van aki a középkezdés előtt szalad le a pályáról hányni... Jó előjelek... Természetesen nem lehet más a vége, mint brutálisan nagy vereség, már már megalázó gólkülönbséggel(azért két gólt még így is beszenvedtünk, de kaptunk mellé 9-et)... Illetve megalázó lett volna, ha az ellenfél kapusa berúgja a megítélt büntetőt, de a koki kapusunk nem mozdult el rá, csak állt középen, ennek köszönhetően hátra esett, és úgy kellett lehozni a pályáról agyrázkódással... Persze a műsor kedvéért Peti még beordít a pályára a kispadról: "Mit akartok ti? A mi kapusunk kifejeli a hetest!"...  Igen, kifejelte... Ahogy mi is kifejeltük magunkat a torna legnagyobb esélyeseként, a negyeddöntőben... Vigaszul azért Gergő behúzta így is a gólkirályi címet, az Adidas Superstarban... Ebből látszik, hogy nem a cipő teszi az embert... Sokat tanultam ebből az esetből, a következő alkalmakkor mindig nagyobb odafigyeléssel, tiszta fejjel vezettem a csapatot, de vagy a bírók miatt, vagy mert gyengén játszottunk, azóta sem sikerült olyan eredményt, és olyan játékot produkálni, mint a Mókusos gárdámmal...


    2015. február 1., vasárnap

    Homokfutók

    A nyarat túlélni futball szempontjából nem egyszerű dolog, viszont van egy nagyon jó kikapcsolódásnak is mondható történet. Úgy hívják: Strandfoci!
    A kis csapatunkat életünk első strandfoci kupájára teljesen véletlenül sikerült nevezni. Éppen pályabérlési lehetőséget kerestem a nagypályás csapatomnak, amikor az egyik cég vezetője, Ábrahám Attila(igen, a volt játékvezető) szólt, hogy lenne egy ilyen lehetőség és tudja hogy mi szoktunk járni kispályázni is. Én meg erre ahogy lenni szokott, azt mondtam, miért ne?
    A kupa majd egy hónapos volt, napi két-három meccs játszódott le unblock, így volt idő pihenni, és megvolt az az "igazibajnokság" feeling. Az első vicces dolog az volt, hogy a strandfociban más szabályok uralkodnak. gondolok arra pl. hogy a szabadrúgások elé nem állhat oda senki, tehát a kapu és a labda közötti területet üresen kell hagyni. Igazából meglepő módon jól ment a kis csapatunknak és a torna egyetlen profinak mondható tényleg strandfocival foglalkozó csapata, és egy NB I-es játékosokból összeverbuvált csapat mögött a 3. helyen végeztünk, ami nem egy rossz eredmény.
    Szerencsére egyre nagyobb divat lesz a sportágnak ez a mellékága is, így amikor csak lehet, mi is megjelenünk. Gondolok itt például a Balatonbogláron minden évben megszervezett Omerta'a kupára például, ahol első alkalommal a kis csapatunk szintén a dobogó 3. helyét húzta be(meg persze én a legjobb kapus címet ;) ). Bár hozzáteszem itt meglepődtünk, amikor az 5x2-es kapu helyett kézilabda fogadott a játéktéren, de az élményen ez a dolog mit sem változtatott.
    Erről a kupáról van egy kis videónk is, az Alkonyi Dentál csapata elleni meccsünk:


    Mindent összevetve, a nyári kispályás tornák egyik gyöngyszeme mindig, ha  "homokfutóvá" válhatunk. Ez így teljesen más mozgást és játékstílust igényel, mint a kis vagy nagypályás futball, arról nem is beszélve, hogy 5x fárasztóbb, és megterhelőbb. Javasolnám alapozásnak, heti 3-4x egy-egy óra folyamatos strandfocizást. Az erőnlét garantált ;)


    Ui.: Az első kapott gólunk, NEM volt gól!!!! :D Esküszöm h a vonalon fogtam meg a labdát... :D

    2015. január 31., szombat

    3 az 1-ben

    A mai napra egy kicsit "szárazabb" témát, azaz egy szabadrúgás variációt hoztam, ami igazából nem is egy, hanem rögtön három.
    Az ilyen fajta szabadrúgás variációknak a váratlan húzása, a zavar okozás a lényege. Sokszor látunk olyan videókat a youtube-on, hogy 4-5 ember is átlépi a labdát mielőtt elrúgják, vagy szándékosan orra bukik valaki. Egyrészt ez vicces dolog, másrészt viszont nagyon jó terv arra, hogy elvonjuk az ellenfél figyelmét. A kapus szemszögéből nézve (ugye lehúztam egy pár évet kapuban, tapasztaltam), rettentően zavaró, amikor nem tudja eldönteni, hogy mikor fogják elrúgni azt a rohadt szabadrúgást. Merthogy  a kapus általában már akkor elmozdul valamelyik irányba, amikor a rúgó játékos még csak a lábát lendíti, hogy kapura küldje a labdát.
    Na de elöljáróban ennyit, jöhet a képecske elemzése, és fény derülhet arra, hogy hogyan lehet ebből a felállásból 3 variációt is kihozni(amúgy többet is ki lehet, de ezek a nem túlbonyolított figurák).
    Szürke színnel a játékosok útját, feketével a labdáét jelöltem. A narancs a játékos "kezdő pozíciója", a sárga az "érkezési", a kék pedig az ellenfél sorfalát akarja jelképezni.
    Az 1-es variációnál a 7-es, majd 8-as játékos is nekifut a labdának és átlépi azt és a 6-os ellövi a szabadrúgást. Ez egyszerű verzió, de arra jó, hogy a kapust meg tudjuk figyelni, hogy mennyire lép be a sorfal mögé és lehet visszarúgni a helyére a szabit.
    A 2.(2-1) variációnál a mozgást a 8-as játékos indítja, majd jön a 7-es akik mindketten nekifutnak a labdának, végül a 6-os játékosunk a sorfal mellett legurítja a labdát a 8-asnak, aki keményen, erőből középre lövi azt, a 3 érkezőnkből egy meg csak oda tud érni(a hosszú oldalit érdemes leginkább).
    A 3. variáció az én kicsi kedvencem. Az alapja ennek a 2-es variáció, ugyanaz történik mint ott, de a labdát itt a sorfal másik oldalán elfutó(bár inkább kocogó) 7-es játékos kapja a rövid oldalon és tűzheti kapura azt.

    Egyszerű és nagyszerű, ezt a jelzőt tudnám erre a szabadrúgásos variációra mondani, mert így ugyanabból a felállásból mindig mást lehet kihozni (egy meccsen ha van annyi szabadrúgás, akkor érdemes 1-2-3 sorrendben végig csinálni a variációkat).

    Ui.: A szabadrúgást a 25-30 méter távolságból való szabadrúgásoknál érdemes alkalmazni, ha közelebb van, azt el kell püfölni, nem érdemes szórakázni... :)


    2015. január 29., csütörtök

    Add el magad!

    Ahogy a mai világban már megszokott, minden a marketingről és a reklámról szól. Sajnos ez a sportban és a futballban is egyre inkább így van, és itt most nem arra gondolok, hogy a Józsika árát minél feljebb kell húzni, és nem 2 lyukas labdáért eladni, hanem kérni érte minimum egy fél tehenet... Hozzáteszem vannak ezen a szinten is zseniális húzások, például az a (ha jól emlékszem talán Norvég) játékos, aki e-bayen hirdette meg magát eladásra... Szóval ha nagyot akarunk húzni, akkor Józsikát feldobjuk vaterára és ott adjuk el, mert arra tuti ráharap a média. És akkor ilyen átvezető után oda is értem, ahova ki akartam lyukadni. Manapság szponzort találni egy csapatnak nem egyszerű. Ha van ismerős akkor a TAO keretein belül még csak-csak megoldja az ember (bár TAO sem lesz már sokáig), de amúgy szinte lehetetlen. Ahhoz, hogy szponzor legyen, eladhatóvá kell tenni a csapatot. Erre a legjobb módszer a közösségi média, ugyanis hatalmas a "felvevő közönség". Persze a nagyobb érdeklődéshez jó kampány kell. Én személy szerint ezt megoldottam anno a saját csapatommal, amikor kikerültem Trollfocira, mint a magyar "Márcsellólippi", öltönyben szivarral a kézben egy Megyei Iv. osztályú meccsen, a kispadnál állva. De ugyanígy ki lehetne aknázni ezeket a lehetőségeket minden csapatnál egy kis kreativitással. Példának okáért: ha van egy női csapatunk, ott a nagy számok törvénye alapján akad egy-két szép lány. Na akkor szerzünk egy fotóst, és kidobunk mondjuk egy naptárat, vagy csak egy fotósorozatot. Egyből felkapja a média, és egy héten belül garantáltan ott leszünk a Nemzeti Sport on-line egyik cikkében. A szponzorkérdésben pedig pofátlannak kell lenni. Én a Coca-Colától az Adidas-on át, a helyi hentesig mindenkinek levelet írtam, hogy van egy csapatom amit saját pénzből üzemeltetünk és kéne a segítség a fenntartáshoz (amit persze nem sok mindenkitől kaptunk). A nagy cégek közül, egyedül a Puma volt az, aki hatalmas engedménnyel ellátott árlistát küldött nekünk a cuccairól, hogy ők ennyivel tudnak hozzájárulni a sikeres működéshez. De a helyi, kisebb cégek közül volt aki pénzzel beszállt a buliba, hála a nagy facebook-os érdeklődésnek ami a csapat iránt mutatkozott. Ebben a világban erről szól minden.
    Az árut el kell tudni adni, ami reklám nélkül lehetetlen. És igen, a rossz reklám is reklám, de a jó még jobb, akkor is ha egy futball csapatról van szó...


    2015. január 28., szerda

    Nem kispálya!

    A következő fejezet/téma/címke alatt található dolog, inkább egy amolyan sztorizgatósdi, ami arról szól, hogy hogyan lesz egy hatalmas poénból egy sokkal nagyobb dolog. A történethez 2002 december 30-ig kell visszamenni az időben, amikor egy pár haverunkkal összeálltunk egy kétnapos kispályás kupára, hogy focizzunk egyet.
    A reggeli koránkelést legyőzve valamikor fél 7 magasságában indultunk neki az előttünk álló 30-40 km-nek a torna helyszínére, ahol egy helyi csapattársunk fogadott, hogy siessetek, mindjárt zárul a nevezés, és utána rögtön lesz a sorsolás, és kéne gyorsan egy csapatnév. Nem is emlékszem már, hogy miért, meg kitől jött az ötlet, de az 1860 München (meg a közeli kocsma látványa) megihletett minket és lett a csapatnév: 1860 Kisfröccs.


    A sorsoláskor hoztuk a formánkat és nagyon szerencsések voltunk, este 9kor léptünk először pályára, és az ellenfelek között volt NB III-mas csapat, sőt valami Horvát futsal válogatott csapat is. Mivel a kezdésig volt laza 12 óránk, úgy éreztük frissítőt kell magunkhoz venni, és lecsúszott egy-két(tálca) sör, meg a nevünkhöz hűen pár fröccs is gazdára talált. Estére természetesen totálos állapotban léptünk pályára, ami az eredményeinken meg is látszott, mivel a tornát két elég nagy arányú vereséggel kezdtük, ráadásul nekem speciel mindkét lábamban állt a görcs, így stratégiai lépésre szántuk el magunkat, és kapust cseréltünk az utolsó meccs előtt, ahol a csoportunkat már akkor magasan nyerő Horvát csapat volt az ellenfél. Meccs előtt még legurult egy-két sör, és jött a meglepetés. Hatalmas csatában 2-0ra vertük a magasan jegyzett ellenfelünket.
    Itt született meg az azóta sok sikert, meg nagy bulikat átélt csapatunk.
    A következő kupán ami még a középiskolában rendezett torna volt, már szervezetten álltunk össze, és itt született meg a nagy ötlet. Volt ugyanis az osztályomban egy lány, aki akkor a PMFC női ifi csapatában futballozott, így megkérdeztük, hogy nem lenne-e kedve jönni velünk. Itt jöttünk rá (a kupát megnyertük, a gólkirályi címet behúztam, és a leányzó is megrúgta a maga kis góljait), hogy a férfiak között egy nő, hatalmas segítség lehet, ha tud focizni. Ugyanis márcsak a neméből adódóan sem veszik komolyan sem őt, sem a csapatát. Nem rúgnak oda neki, nem állnak mellé, sőt sokszor egyedül hagyják a kapujuk előtt, mert nem hiszik el, ohgy pont ő lesz az aki berúgja a helyzetet(pedig nem egy kupán voltunk, ahol egy női játékosunk hozta el a legjobb játékos címet, de erről úgyis fogok még írni).
    Összegezve tényleg így kezdődött a kis csapatunk története, amit most már büszkén mondhatom, hogy a városunk ismer, és szeret, sőt a Dél-Dunántúlon is letettük már sok helyen a névjegyünket.
    Úgyhogy ez volt a kezdet, és folyt. köv. :)

    Az első csapatképünk. 2002.december.30.

    2015. január 27., kedd

    "ZS" Licensz

    Előre leszögezem a következő írásom olyan, hogy akinek nem inge nem veszi magára. Ugye van ebben a csodás országban az új edzőképzés, ami szigorú, és nem egyszerű. Felvételi van!!! Én már ezen önmagában kiakadtam, hgoy felvételit tartanak, mintha minimum egyetemre készülnénk. Amikor 2 éve jelentkeztem, nem vettek be a képzésbe, merthogy túl alacsony osztályú csapatnál edzősködök, majd következőre. A következő alkalommal sem sikerült bekerülni, úgyhogy hanyagoltam is egy ideig, aztán idén közölték, hogy nem indul tavasszal, mert csak 18 ember jelentkezett(20 embertől indítják, de a felső létszámhatár 30 fő)... Na de nem is erre akarok kilyukadni. Hanem arra, hogy kiből lesz edző... Ugyanis van jópár ismerős úr és hölgy, akiknek megvan eme csodás papírjuk és úgy dolgoznak, hogy egy egyeneset nem tudnak amúgy labdába rúgni... Ezzel nem is lenne baj, mert ez alapvető pedagógiai és taktikai érzék nélkül is művelhető dolog tud lenni, ha kegyetlen sokat tanul az ember. De! Mi van azzal aki az utánpótlásban helyezkedik el? Mert oké, hogy egy felnőtt, vagy ifi korú játékosnak nem kell megtanítanod, hogy hogyan lőj kapura külsővel... De egy 8-10-12 éves forma fiúnak vagy lánynak hogyan tanítod meg, ha te sem tudod megcsinálni? Persze lehet, hogy csak az én fejemben létezik az, és én hibáztam amikor a kis srácoknak egyenként mutattam meg, hogy hogyan tartsa a lábát, és a cipője melyik részével találja el a labdát. De engem ez egyrészt zavar, másrészt valamilyen szinten azért felháborít. Mert hogy akarunk újra futball nagyhatalom lenni, ha az utánpótlásképzésünk ilyen? Arról nem is beszélve, hogy milyen emberek ülnek sokszor ezeken az amúgy rendkívül fontos kispadokon. Az hogy emberileg nullák, emellett pedagógiailag sincsenek a toppon, és ráadásul a taktikai érzékük is addig jut el, hogy "úgy kell játszani mint a Real Madrid!". Persze jogos, senki sem születik Sebes Gusztávnak, vagy éppen Mourinhonak, és szükség van a papírokra és továbbképzésekre, de sajnos itt is a "puszipajtások" és "bevásárlósok" vannak előnyben.
    Mielőtt támadás érne. Igen, kicsit bánt, hogy megint nem lesz meg a papírom, és ugye papír nélkül maximum a megye IV-ben edzősködhetek "félhivatalosan", ahelyett hogy olyan helyen helyezkednék el ahol érhet is valamit az amit magamra szedtem az edzőségről az utóbbi években...


    2015. január 26., hétfő

    A karmester

    Minden csapatba kell egy ember, aki fazont szab, aki jó karmesterként irányítja a kicsi zenekarunkat. A mi esetünkben, és alapfelállásunkban ez az ember a középpálya és a védelem között helyezkedik el. A neve pedig: a mélységi irányító.
    Ez az a poszt, ahova különleges játékosra van szükség. Aki védekezésben az ütközőpont, megállítja, szűri az ellenfél támadásait. Támadásnál pedig fazont szab, irányít. Ez az a fajta játékos, aki olyan adottságokkal rendelkezik, ami nem sok mindenkiben található meg. Lát a pályán, látja a folyosókat, és úgy teszi oda a labdát, hogy előre látja mit csinál majd a csapattárs, és mit tesz a védő. Nem kell hogy villámgyors legyen, nem kell hogy akármelyik testrészén megállítsa a labdát... Csupán az a bizonyos plusz kell hogy meglegyen. Persze a kiváló rúgótechnika elengedhetetlen, mert ugye nem elég ha látja hova kell tenni a labdát, oda is kell rakni azt. Viszont az biztos, hogy ilyen játékost találni nehéz, mert ez tényleg adottság, amit nem lehet tanítani, vagy tanulni. Finoman kell kezében tartania a csapatot, és vezérként irányítani, karmesterként vezényelni a csapattársak minden mozdulatát. Védekezésben és támadásban is a legérzékenyebb, és egyik legfontosabb pillér ez a játékos.
    Egy biztos: ha van ilyen játékosunk, már nyert ügyünk van...


    2015. január 24., szombat

    Zsebemben a liga...

    A következő bemutatóm egy kicsit más, ezzel kockulok mostanság. Igazából nincs annyira mély tartalma, mint mondjuk egy FM15-nek, de szórakozásnak tökéletesen megteszi. A Kairosoft egyik ingyen letölthető játékáról, a Pocket League Story-ról van szó, amit tényleg a zsebedben tarthatsz, mivel Androidra, Windows Phone-ra és IOS-re adták ki.

    Maga a játék első ránézésre kicsit gagyinak tűnik, nincs égbekiáltóan jó grafikája, és a játékmenet sem olyan aminek a megtanulásához napok kellenek. Viszont a mangás kinézetével elképesztő hangulat van.
    Kezdjük az elején. Ahogy nekilátunk a menedzserkedésnek, először szépen kiválasztjuk a csapatunk mezszínét, kitaláljuk a csapatnevet, majd megalkothatjuk a saját csapatkapitányunkat. Utóbbi lényeges dolog, mivel egy bizonyos szintet elérve, a játékba felvett barátaink CSK-ját le tudjuk igazolni, potom pénzekért.
    Az első dolgunk a csapatunk felállásának helyretétele. A felállásokból a játék elején nem sok érhető el, a segédedzőink hozzák magukkal a felállás variációkat, valamint különböző ligák megnyerése után lesz elérhető egy-egy új felállás. A játékosaink ereje pár adottságtól függ, amiket edzéssel növelhetünk (ez a része nem egyszerű, mivel képességpontokért tudunk edzeni, egyszerre csak 3 játékost).

    Az edzőközpontunk fejlesztése szintén hangsúlyos, mivel minél magasabb szintű például a stadionunk, annál több néző jön ki a meccsekre, a különböző épületek, pedig a képesség és (huhh nemtudom milyen) pontjainkat növelik.
    A meccseket abszolút a gép irányítja, sajnos a taktika változtatásán, és a cseréken kívül nem nagyon van más beleszólási lehetőségünk. Viszont  játékosok a teljesítményüktől függően Aurát kapnak, ami ha maximum szintre emelkedik, egy kattintással aktiválni tudjuk, és a következő sípszóig a játékosunk "vörösen izzik" és szinte megállíthatatlan lesz!



    A meccseken fontos szerepet kap az időjárás és a talajviszonyok is. Játszhatunk szakadó esőben, hóban, ami mind-mind megváltoztatja a játékosaink viselkedését. Ugyanezen az elven alapszik a pálya talaja dolog is. Egy csapat játszhat homokos pályán, földesen (Jó mennyei Megyei), és füves pályán, amik szintén sok képességünkre rányomhatják a bélyeget.
    Alapvetően a fejlődés rpg stílusú, képességpontok és tapasztalati pontok határozzák meg, hogy mit, mennyit és hogyan fejlődik a csapatunk. A csapatunk fejlődésének 10. szintje van (eddig a 6. szinten vagyok), és minél magasabb a szint, annál több dolgot oldunk fel a játékban..
    Fontos szerepet kap az online rész. A barátok felvétele id alapján működik, bepötyögjük a felvenni kívánt barát ID-jét, majd ő megkapja az értesítést, és dönt arról, hogy ismerni akar-e (az én ID-m: 615,869,495 aki gondolja nyugodtan vegyen fel). A barátok a 2. szint elérése után lesznek érdekesek, mivel akkor, mint már említettem, le tudjuk igazolni a haverunk csapatkapitányát a csapatunkba. Ezek után az 5. szinttől tudunk majd megmérkőzni a barátokkal, majd pedig a végén már on-line meccseken és ligákban is játszhatunk (rengeteg pluszt kapva emiatt).
    Rengeteg mód van még a csapatunk fejlesztésére, kezdve a szurkolói bankettól a boltban vásárolt képességekig (ugye tudjuk, a free-to-play nem mindig annyira free).

    Tudnék még oldalakat írni a játékról, de az az egyszerűbb ha kipróbáljátok. Én személy szerint nagyon jól elszórakozom vele, és kikapcsolódásként tökéletes...

    UI: Egy tipp. A játékosain fáradnak a mérkőzések után, és az edzőnk alapból nem igazán rehabilitálja őket. Ilyenkor célszerű bemenni az edzőhöz, és az edzési stílust P&R-ra állítani, így a játékosainkkal pihentető gyakorlatokat fog végeztetni. ;)


    A Tornyok

    A következő szöglet-felállás a tornyok nevet kapta tőlem. A születésének érdekes sztorija van. Egy NB II-es női csapatnál dolgozgattam, és nagy problémát jelentett, hogy egyetlen olyan játékos volt a csapatban, aki képes volt a szögleteket a hosszú oldalra rúgni. Ekkor jutott eszembe egy hatékonynak tűnő variáció, a rövidre rúgott labdákra.
    Egy tejesen egyszerű dologról lenne szó, amihez elég csupán 3 jól fejelő játékos. A lényeg, hogy be kell tömörülni a rövid oldalra egy ember a rövid kapufához, egy az ötös sarkához, egy közéjük, egy pedig a kapus elé. Egy játékos lesz a tizenegyes pont magasságában a rövid oldali kapufa magasságában a lecsorgó labdák miatt, és egy ember a hosszú oldalon érkezik. a Biztosításhoz két ember a félpályán, egy pedig a tizenhatos körüli kipattanókra. A felállás lényege, hogy tömeget varázsolunk a rövid oldalra, így a kapust eleve kizárjuk. ha sikerül kapu felé csúsztatni a beérkező labdát, a gól szinte biztos.
    Igazából ez egy teljesen egyszerű dolog, lehet ezer felé variálni, de az biztos, hogy hatékony tud lenni...

    2015. január 21., szerda

    Tizenegyesölő

    A mondás úgy tartja, hogy a büntetőt nem lehet védeni, csak rosszul rúgni, de mégis sok kapusra akasztják rá a tizenegyesölő jelzőt. Van benne igazság, hogy egy jól rúgott 11-est nem lehet megfogni, viszont akinek van egyfajta született érzéke hozzá, vagy pszichikálisan toppon van, jobban fogja a büntetőket.
    Alapvetően két fajta hálóőr létezik. Az egyik, aki kivárásra játszik, és megvárja azt, hogy az ellenfél hova rúgja a labdát. Ez egy biztos módszer, hiszen ha rosszul rúgják a büntetőt, 100% hogy meglesz a labda. Viszont kevésbé kell jól helyezni a bőrgolyót, ugyanis nem lendületből vetődik el a kapus, kisebb távot tud megtenni (ez inkább a kispályás/futsal kapusok módszere). A másik aki előre eldönti, hogy merre fog elindulni, az után hogy ránéz az ellenfélre tudja, hogy hova várhatja a lövést (persze az sem árt, ha jól fel van készülve a rúgókból). A hátránya a dolognak, hogy el kell találni, hogy hova rúgja a szemben álló a labdát, viszont ha eltaláljuk, akkor egy kevésbé jól erős, de jól helyezett labdát is simán kikapar a ketrecharcosunk az kapufa mellől.
    A büntetőpárbaj mindig az idegek harca, egyfajta pszichológiai háború. A kapus célja elvonni a rúgó figyelmét, megzavarni az összpontosításban. Ezt sokan, sok féle képen érik el.
    Ha csak a saját tapasztalatimból beszélek, mindig egy séma szerint próbálom megzavarni az ellenfelet, ami már-már védjegyemmé vált. A gólvonalra mindig a rúgónak háttal állok be, és úgy töltök háttal egy 5-6 másodpercet, majd mikor megfordulok, széttárom a kezeimet jelezve, hogy "rúghatod, kisgyerek". (utóbbit egy bizonyos Santiago Canizarestől "loptam").
    Majd minden kapusnak megvan a kis procedúrája a büntetőkre. Van aki végig a kezében tartja, dédelgeti a labdát, ameddig a bíró nem utasítja, hogy adja oda. Van aki táncol a gólvonalon, vagy éppen idegesítő módon ugrál. Millió mód van, de a cél mindig ugyanaz... Kizökkenteni a rúgó játékost...

    Mindenki másképp csinálja, ezt bizonyíthatja ez a pár videó: