2014. november 6., csütörtök

A külföldi túrák veszélyei...

A legtöbb klubnál fontos kérdés az utánpótlás nevelés, és mi, mint magunkat jól felkészült, tapasztalt szakembereknek gondoló emberek, meg akarjuk mutatni a világnak, hogy mit is tudunk a csapatunkkal. Erre tökéletes alkalom a L’loret de Mar-ban minden évben megrendezett nemzetközi megmérettetés. Szóval a 16-17 éves suhancokból álló kis csapatunkat felpakoljuk a buszokra, és irány Spanyolország!


Apróbb gondok persze adódnak, de mindent át tudunk hidalni. Két busszal megy a kis csapatunk, egy mikrobusszal és egy normál, jól felszerelt, de nem luxus járművel.
Az első problémát rögtön a sofőrök kérdése képezi, mivel nem akarunk olyan sok embert alkalmazni, és fizetni. Szerencsére van egy apuka, aki vállalja, hogy a mikrobuszt elnavigálja Katalóniába. El is indul a kis csapatunk, és természetesen nem lesz zökkenőmentes az utazásunk. Ugyanis Szlovéniában egy erdő közepén lerobban a kisbusz. Ezt laza 5 óra várakozás követi, amíg mentesítő gépet küld a cég, ahonnan a buszunkat bérelni sikerült. Természetesen a magyar ifjak nem restek, ez idő alatt egy kis sétával egybekötött erdőbejárást tartanak. Ahol az edző szerencsétlenségére megtalálják az egyetlen 15 km-es körzetben levő várost, ahol alkohol található. Így mire a mentesítő járatunk érkezik, egy 5 fős komplett részeg csapatrész található meg a kisbuszban.
Az éjszakai szállásunk Milánóban van, szerencsésen odaér mindenki, majd városnézés következik. A csapat 3 tagja, gondolja villog kicsit, és Juventus melegítőben indul el városnéző, és csajozó körútjára. Az egyetlen apró probléma, hogy a San Siro ott van a szállástól fél kilométerre, és éppen meccsnap van. Azaz játékosaink sprintelve térnek vissza a szállásra, mert sikerült szembekerülniük a komplett Milan „b” középpel. Természetesen a jó magyar fiatalok nem bírják ki alkohol nélkül, és aznap este is erőteljesen a pohár fenekére néznek, minden edzői szigor, és utasítás ellenére.
Másnap tovább indulunk Monaco érintésével a célpontunk felé. Természetesen miért is ne? Játékosaink az úton ismét ipari mennyiségű alkoholt fogyasztanak el, majd kis híján a határőrség áldozatául esnek. Az alkohol ugyanis egy bizonyos mennyiség után álmosít, így néhányan a busz padlózatára heverednek, teljesen betakarózva a szállodából lopott pokrócokkal. És a határon az őrök bizony kíváncsiak, hogy mit szállítunk, így aktívan böködik Kalasnyikovval a földön fekvő játékosokat, akik itt átértékelik az életüket(sajnos nem eléggé). Az is bebizonyosodik, hogy a hozzánk invesztált sofőr sem normális. Ugyanis amikor a játékosok arra a kérdésre, hogy „melyik irányból előzzünk”, jobbróllal válaszolnak, lehajt az útról, és az előttünk tötymörgő kamiont a szántóföldön előzi meg. 

A tengerpart

Szerencsésen odaértünk a tengerparton fekvő kisvárosba, amit főszezonban 300ezren, télen kb. 50ezren laknak. A szállodánk egy 3 csillagos kis szálloda a város szívében, ideális... 

A szálloda
Az első amit elmondunk a játékosoknak, hogy a csapvíz nem iható, olyan hasmenést kapunk tőle, hogy 3 napig nem kelünk fel a wc-ről. Sajnos ez is hiba, mert amikor a csapattagok rájönnek, hogy az ásványvíz drágább mint az alkohol, akkor vajon melyiket fogják venni? Az ásványvizet… Persze… Természetesen a szálloda is megemlegeti csapatunk ottlétét, mert a játékosaink fagylalt evő versenyt rendeznek. 5 vs. 5 ellen. Az ebédlőben levő mélyhűtő ugyanis tele van kis dobozos jégkrémmel. És mivel svédasztal, mindenki eszik amennyit tud. A játékosok e napi szórakozása, hogy mindenki megeszik amennyit tud, és a végén az az asztal nyer aki magasabb tornyot épít az összegyűlt dobozokból. A végeredmény két darab kis híján embermagasságú doboztorony, amit a főpincér elkoboz, és bőszül mutogatja, hogy ezek a magyarok mekkora idióták. Természetesen ezek után már megpróbálunk szigorítani, nem szeretnénk meglátni, hogy a játékosok dohányoznak, isznak, vagy késő éjszaka diszkóban mulatnak. Így cselhez folyamodunk, és megkérjük a portást, hogy este 10 után senkit ne engedjen ki, az ajtón, és persze ebben az időpontban pofavizitet tartunk, hogy mindenki ott van-e a szobájában. Persze arról megfeledkezünk, hogy a csapatunk tagjai magyarok, a világ legtalálékonyabb népsége, ha zsiványságról van szó. A játékosok az esti mustra után a szálloda tűzlétráján másznak le, és vetik bele magukat az éjszakába, majd egy kis tequila után páran reggel 6kor ébrednek a tengerparton. Hozzáteszem, 7kor indulás van az első mérkőzésünkre. És természetesen éjszaka nem mérték fel a terepet annyira, hogy tudják merre is van egyáltalán a szállás, de szerencsésen visszatalálnak, így negyed 8ra lent vannak a hallban. Természetesen van aki annyira másnapos, hogy felkelni nem tud, így arra hivatkozva, hogy ivott a vízből, otthon marad.
A mérkőzés helyszínére érve, és megpillantva az ellenfelet vesszük csak észre, hogy itt valami gond van. Ugyanis vonul ki az ellenfelünk, amelyben a csapatkapitány egy 2 méter 10 centis, 160 kilós benga, ránézésre 30 év körüli néger. Gyors utánajárás után kiderül, hogy adminisztrációs hiba történt, így az u17 helyett a felnőtt bajnokságba sikerült benevezni a csapatot. Sebaj, megoldják a srácok, szoros meccsen 2-2es döntetlent játszanak, pedig az ellenfél nem kis fizikális fölényben van. Gondolok itt arra, hogy az előbb említett néger játékos elvégzi a kirúgást, leteszi az 5ösre a labdát, belecsőröz egyet, és a labda a mi kapunk felett száll el. Sebaj, a fiúk nagyon tisztesen helyt állnak, végül két döntetlen és egy vereséggel búcsúzunk a bajnokság további küzdelmeitől.
Persze jogosan vetődik fel a kérdés, mi lett volna ha nincs az a hiba. Ugyanis a fiúk a kiesés után lemennek a tengerpartra, ahol strandfoci meccset játszanak az u17es bajnokság későbbi 4. helyezett csapatával, és konkrétan szanaszét verik őket. Ezeknek a fiúknak nem igazán a foci volt itt a lényeg, hanem a buli, és hogy jól érezzék magukat. Sajnos a környezetük, és a sportra való nevelés hiánya meglátszik. Ahelyett hogy bajnokságot nyertek volna, inkább minden este holt részegen estek keltek, próbáltak ellopni egy guminőt egy szálloda 3. emeletéről, verték át a helyi árust(és próbálták meg elcserélni a csapat komplett szerelését), lettek „törzsvendégek” a helyi Zoo nevezetű klubban, vagy dobták ki őket az egyik helyi sztriptízbárból. De persze ezek a történetek az edzői pályafutásunk gyöngyszemeivé vállnak később.
A guminő

ZOO
Még egy szó a hazaútról. Reggel 8kor indulás hazafelé, a csapat még elfogyasztja utolsó reggelijét, mi pedig jószívűen azt a tanácsot adjuk a srácoknak, hogy próbálják meg bevinni a táskájukat, és egy-egy szendvicset kicsempészni benne. Ami persze megint csak rosszul sül el, mert ezek az állatok a fél svédasztalt a táskába borítva távoznak az étkező helységből. De sebaj, megúsztuk, nem kell kártérítést fizetni, nem történt személyi sérülés, és időben haza is találtunk.
Azt viszont elintéztük, hogy a Hotel Las Palmas-ba soha többet ne engedjenek be magyarokat…