2014. december 1., hétfő

A takarító brigád

Következzen hát a felállásunk két belső védője. A hagyományos két belső védős játéknál ugye két egyenrangú védőnk kéne hogy legyen, de én régimódi vagyok és preferálom a söprögetős rendszert, úgyhogy az egyik belső védőnk kicsit előrébb helyezkedik, míg a takarítóbrigádunk főnöke kicsit a védősorunk mögött.
Milyen is a jó hátvéd? Természetesen nem ártanak megfelelő fizikai adottságok magasság, jó felépítés, keménység. Meg persze nem árt, ha az emberünk nem félti odatenni a lábát a húzós szitukban sem.
Esetünkben a söprű az aki irányítja a védelmet a kapusunkkal egyetemben nem fontos hogy villámgyors legyen, hiszen jó helyezkedéssel ezt bőven lehet kompenzálni. Egy jó belső védő jól fejel, kő kemény, és fontos hogy olyan ütemérzéke legyen, mint egy versenytáncosnak. Mert ha utóbbi hiányzik, akkor maximum favágónak mehet el a helyi erdészethez, arról nem is beszélve, hogy maximum egy félidőt tud pályán tölteni a piros lapok miatt.
A másik védőnk az aki leütközi a támadásokat, ha az a középpályának nem sikerül, és olyan mint az a háziasszony, aki a takarítónő megérkezése előtt azért kiporszívózza a szőnyeget, hogy le látszódjon, hogy mekkora mocsok volt a házban. Nem árt, ha ez a játékosunk viszonylag gyors, hiszen ha a söprű hibázik, ő az aki leghamarabb oda tud érni, és javítani az esetleges hibákat.
A legfontosabb dolog, hogy a két védőnk összhangban, súrlódás mentesen legyen képes együtt dolgozni, javítani egymás hibáit. Igazából nagyon sok múlik a kommunikáción. Ha a két emberünk néma akkor abból kizárólag káosz lesz, bár vicces amikor egymást döngölik a földbe, vagy rúgja egyik a másik fejét a saját kapujába.
Persze ezek a dolgok megintcsak relatívak és játékrendszerenként változó, hogy mi az az apró plusz dolog ami még kell, de az én rendszeremben ezek lennének a fő szempontok.



2014. november 27., csütörtök

A dugóhúzó technika

Nos, akkor itt van amit már régóta ígérgetek. Megosztok egy általam kidolgozott pontrúgás variációt.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek a dolognak az alapját "loptam" és hozzátettem-elvettem belőle, kialakítva egy hatékony szöglet-taktikát. Az eredeti variációt még Nagy Imre (a PMSC legendás játékosa) tanította be nekünk serdülőben.
Azt mondják a bölcs emberek, hogy egy szöglet, fél gólt jelent. Ebben a dologban van igazság, ha a csapatunkat 11 brutálisan jól fejelő játékos alkotja, vagy ha valami olyat tudunk húzni, amire az ellenfelünk csak nagyon nehezen tud felkészülni.
A dugóhúzó technika nevű variációm a játékosok felállásáról és mozgásáról kapta a nevét.
Tudom, hogy a "számozás" eléggé pici és a blog is eltolja a képet sajnos, de nagyítva tökéletesen látszik minden.
A játékosok alap pozíciója narancssárga színnel, az "érkezési helye" sárgával van jelölve.
A variáció igazi hatékonysága abban rejlik, hogy megyei vagy fiatal utánpótlás szinten a csapatok 90%-a emberfogással védekezik a szögleteknél, és nem zónáznak. Ez a variáció pontosan ezt használja ki.
Az "érkező" embereink felállnak a 11-es ponttól a 16-os körívig egy sorba, és innen indulnak el a kapu felé. mivel az idő viszonylag kevés, ezért célszerű úgy megoldani az érkezést, hogy a sorban első ember érkezik a rövidre, a középső kettő középre, és az utolsó a hosszúra.
A mozgást a 11-es ponttól jobbra és balra álló két játékos indítja meg(ők közelebb is állhatnak a kapuhoz, így a védők rájuk figyelnek inkább), azzal hogy elindulnak kifelé a 16-osról. Végső soron ők lesznek a kipattanó labdáért felelős "szakasz" (5. és 6. számú egyén).
A 7. es számmal jelzett játékosunk egy jolly joker. ő az aki ha esetleg az ellenfél 2 támadót hagy fent, akkor lesz a 3. védőnk, vagy mehet a hosszú oldalra érkezni valahova a 11-es pontra a lecsorgó labdákra.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a variáció működéséhez nagyon jól megkomponált csapatmozgásra van szükség. Nem mindegy, hogy ki mikor indul el. A dolog lényege, hogy az érkezőink tényleg lendületből robbanjanak de, a lehetőleg keményen az 5-ös környékére belőtt labdára.

A variáció egyszerűsített fajtáját a tavalyi idényben a saját csapatomnál alkalmaztuk(az 5. és 6. számú játékos simán a kipattanón volt, és a 7-es is érkezett a többiekkel), és szép számmal sikerült belőle gólt is szereznünk.

2014. november 25., kedd

Az esélytelenek nyugalma

Az esélytelenek nyugalma, az mindig is amolyan varázs-szó volt minden sportban... És akármennyire is valótlannak tűnik, ez az érzés igenis létezik. Igazából maga a kifejezés azért marad meg az emberekben, mert amikor olyan az ellenfél aki jóval magasabb szinten van, akkor nincs az emberen nyomás és olyan elképesztően pofátlanul tud játszani, ahogy máskor alig-alig. Mert kockáztathatsz. Mindegy, hogy 13 vagy 14-0-ra kapsz ki... Hozzáteszem a felszabadultság a legtöbb edző halála... Amikor a játékos felelőtlennek és flegmának tűnik, mert röhögve csinálja meg a legmerészebb cseleit, vagy a kapus nekiáll dekázgatni a kapu előtt... De mindez tulajdonképpen jó, mert ha az ember élvezi a játékot, akkor megy is neki. Ez az amikor minden trükk bejön.
Az újonnan megalapított csapatunk a Magyar Kupa megyei selejtező első körében a falu(mert ugye kénytelenek lettünk falusi csapatként indulni a városi pályák ára miatt) "eredeti", 3 osztállyal feljebb játszó csapatát kaptuk, "hazai pályán", ami ugye nekik is a hazai pályájuk, de így legalább a fél falu kint volt a mérkőzésen és mindenki megtudta, hogy immár két csapatnak lehet szurkolni a hétvégén.
A mérkőzésre k*rva kedvező helyzetben készültünk. A 18-as keretből csupán 7 hiányzónk volt(ebből 5 kulcsjátékos), így a csapat addig és azóta sem látott összeállításban léphetett pályára, azzal a bizonyos nyugalommal.
Nem kellett sokat gondolkoznom rajta, hogy rájöjjek: a cél az, hogy minél kevesebb gólt kapjunk és megússzuk csúfos verés nélkül a mérkőzést. Úgy döntöttem hogy tömörülünk és egy 4-2-3-1-es felállással próbálunk majd meg valamit kezdeni a ránk nehezedő nyomással.
A kapuban a standard kezdő portás Bandi védett. Ő az a fajta kapus aki tényleg bolond. Viszont elképesztő reflexekkel rendelkezik, ha mentálisan erősebb lenne és nem lenne annyira "vonalkapus", akkor nem csak megyei szinten állná meg a helyét.
A belső védelem a kulcsa annak, hogy működjön az ellenfél támadásainak megszűrése. Sajnos a csapatunk legnagyobb hibája, hogy nem volt egy igazi(és igazán jó) belső védőnk/söprögetőnk sem. A legtöbb fejtörést ez okozta, de végül a megoldás az lett, hogy magamat raktam be belső védőbe, amolyan igazi söprögetőnek, merthogy valamikor 12 évesen még játszottam ezen a poszton, viszonylag jól fejelek, és én az a becsúszós-küzdős fajta vagyok. A társamnak pedig Attilát választottam, aki jóval magasabb osztályokat is megjárt játékos, bár a posztja a középső(támadó) középpálya, de tudtam róla, hogy anno játszott bal hátvédet is.
A szélső bekkek Laci(aki előtte életében nem játszott még nagypályán, viszont később kiderült róla, hogy egész jó középső védő tud lenni), valamint a jolly joker Zsolt lettek (majd' minden poszton bevethető a védelemben és a középpályán).
Az egyik beállós/szűrő/védekező középpályás az amúgy 2. számú kapusunk, Tamás lett. Nem volt más választásunk, ő egy nagyobb termetű, nem túl gyors, viszont kapushoz méltóan becsúszkálós, ütközős játékos volt mezőnyben. A másik pedig a "másik Tamás", aki az igazi tördelő játékos, lassú, nem túl technikás, viszont nagyon masszív, igazi beton játékos.
A jobb futónk Öcsi volt, aki a nevéhez nem túl hűen a csapat legidősebb játékosa (bár csak pár évvel volt túl a 30-on). Igazi brusztolós szélső, aki védőként, középpályásként, sőt szélső csatárként (a PC managerek kedvéért: RW) is egész jól megállja a helyét.
A Bal futó a csapat "Szenegáli vendégjátékosa" Csaba. Róla azt kell tudni, hogy "az oroszlánok elől futva született" és a mezőny, egyik, de valószínűleg a leggyorsabb játékosa. Sajnos ehhez társul az önfejűsége és önzősége is, de ha nem érik utol akkor ez megbocsátható.
A középső középpályára egy ember maradt Andris személyében, aki szintén az átlagos technikai és testi adottságokkal rendelkező, nem jó, de nem is szörnyű "pléjer".
Az egy szem csatár pedig Dávid lett, aki ugyan a jóistentől nem sok tehetséget, viszont annál több lelkesedést és akarást kapott. Tényleg az a játékos, akit sokan labdaszedőnek sem nagyon alkalmaznának, de példaérzékő ahogy végzi a munkát, az edzéseket és az amilyen jószívvel és jóhiszeműen áll az emberekhez, a csapattársaihoz (nem volt véletlen, hogy a csapatkapitányi karszalagomat is neki adtam oda az idény végéhez közeledve). Úgy gondolom, ha minden játékosom úgy dolgozott volna, és úgy állt volna hozzá ehhez a játékhoz mint ő, akkor sokkal többet érhettünk volna el.
De ne fussunk ennyire előre...
Elérkezett a mérkőzés napja, amit nagy várakozás előzött meg, mivel új csapatként, a helyi "rivális ellen" tényleg sok néző előtt kellett pályára lépni. Szerencsére nem voltunk megilletődöttek, sőt mindenkit feltüzelt a nagy várakozás, és persze a nyugodtság amit az adott, hogy nem vagyunk esélyesek nincs kinek megfelelnünk. Azért imádkoztam, hogy az első 20 percet-fél órát húzzuk ki valahogy, mert akkor ennyi néző előtt az ellenfél kezd majd türelmetlenné, idegessé válni. A meccs pedig úgy alakult ahogy nem is számítottunk rá. A védelmünk jól zárt, ha pedig valahogy átverekedték magukat a kapunk előtt foggal körömmel védekező embertömegen, akkor Bandi mentette az irhánkat és eszméletlen bravúrokat mutatott be. A félidőben így 0-0 volt a meccs állása, és a csapatból mindenki fáradtan ugyan(a heti egy edzés itt érződött), de mosolyogva ment be az öltözőbe.
Az öltözőben nem kellett semmit mondanom. Büszke voltam a srácokra, és ennek hangot is adtam. Gyorsan átgondoltam a lehetőségeinket, és feltűnt, hogy az ellenfél védelme nem mindig annyira magabiztos, megvoltak a lyukak. Ezért Dávidot és Csabát megcseréltem, Csaba gyorsaságára apellálva, amit kihasználhat a lomha, bizonytalan védők között.. Ez után követtem el talán az egyetlen hibát a "taktikázás" során. Attilát feljebb toltam egy sorral, András ment ki jobb futóba, Öcsi jobb védőbe, Laci pedig mellém középre. Bevallom, elragadott a hév, nyerni akartam, nem gondoltam át a dolgot.
A második félidőre kicsit jobban felmerészkedtünk, helyenként már nekünk is akadtak helyzetecskéink, az ellenfelünk pedig egyre idegesebb lett és a 100%-os helyzeteiket sem tudták kihasználni. Az egyetlen probléma az volt, hogy kezdett fogyni az erő, és mivel feljebb toltuk a védekezés és próbáltunk támadni, sokszor fent ragadt egy-egy ember. kb. a 65. percben viszont még mindig 0-0 volt az állás, aztán életem egyik legrosszabb élménye következett. A bal oldalon az ellenfél játékosa meghúzta, eljutott a az alapvonalra a 16-os és az 5-ös közé, majd félmagasan megpróbálta belőni középre... És nem tudtam kikeresztezni időben, ezért belevetettem magam a beadásba (kb az ötös sarkánál járhattam), ami a sípcsontomról egyenesen a rövid felsőbe vágódott. A bekapott gól szerencsére nem törte meg a csapatot, 5 percre rá Csaba talán a továbbjutást érő ziccerünket püfölte a kapusba. Természetesen ahogy fogyott az erő, és egyre inkább mentünk az egyenlítés után, kinyíltunk és a kontrákból az ellenfél az utolsó 10 percben még 2 gólt szerzett(bár az utolsó gúljuk szintén öngól volt). A meccs vége 3-0 lett, de büszkén jöttünk le a pályáról, és fogadtuk a nézők gratulációit. Hatalmasat küzdöttünk, és ahogy az értékelésnél mondtam, csak még 20 perc kellett volna a csodához...

2014. november 21., péntek

Fél lábbal is!

"Mester, én fél lábbal is játszom, ha kell!" - Hányszor is mondtam én ezt... És a jó futballista ilyen is. Az adrenalin és a játék iránt érzett szenvedély arra sarkallja, hogy játsszon... Még akkor is, ha 40 fokos láza van, ha eltörött egy bordája, elrepedt a talpcsontja, meg van húzódva, vagy minden testrészében áll a görcs. Persze az edzőt pedig mérhetetlen büszkeség tölti el, hogy az ő fia/lánya/gyereke mennyire kő kemény, és megy tovább. Sőt még erre sokszor sarkallja, utasítja is a játékosát. Pedig a legtöbb esetben hibát követ el. A tapasztalataimból kiindulva vezetem fel nektek ezt a dolgot: A tavalyi idényben összeszedtem egy húzódást, de mivel létfontosságúnak éreztem pályára lépni egy nálunk 3 osztállyal magasabban levő csapat ellen a magyar kupa megyei selejtező első fordulójában, így benyomtam egy fél levél cataflamot és nekilendültem. A meccs lement és ahogy várható volt, bár szoros meccsen, de kiestünk. Viszont hála annak hogy játszottam, az egyszerű húzódásból egy szörnyen fájdalmas fél évig tartó kínszenvedés lett(természetesen nem pihentettem, 1 hét volt a maximum amit kihagytam, mert nekem játszani kell!). Így a fél szezonom ráment arra, hogy tulajdonképpen 50%-os állapotban güriztem végig az őszt. Egyet szögezzünk le: Minden sérülés veszélyes. A gyógyuláshoz nem szabad nem türelmesnek lenni, mivel egy-egy sérülés után az ember teste "újjá építi magát". Ha ezt a folyamatot megzavarjuk, a csontok rosszul forrnak, az ínak rossz helyre tapadnak, és újabb, még hosszabban tartó sérülésekhez vezetnek. Tény: az edző felelőssége hatalmas ezekben az esetekben. Nem engedheti meg magának egy valamire való edző sem, hogy hagyja idő előtt munkába állni a játékosát (ne adj isten erre utasítsa), mert akár az illető pályafutása is rámehet a dologra. Nem egy történetet hallottam fiuktól és lányoktól, akiknek a térde vagy a bokája azért állt használhatatlanná, mert egy szalagszakadás vagy műtét után pár hónappal, edzői nyomásra pályára léptek. Most pedig a pályára maximum nézőként mehetnek le, mert focira alkalmatlanná vált az adott testrész. Hogy mennyire is komolyak ezek a dolgok, arra itt egy példa. A legáltalánosabb dolog, amiből meccsenként összeszedhet az ember: a zúzódások (Ez a szöveg egy orvosi leírásból származik, nem én találom ki) "a fizikai behatás a csontot nem, csak a bőrt, vagy rosszabb esetben az izmot károsítja. Mivel kisebb mértékű sérülésnek tűnő esetekben, a sérültek nem mindig fordulnak orvoshoz, ezért például a bőr mechanikai sérülésével járó sérülések csapdát rejthetnek magukban. Sokszor a beteg nem fordul időben orvoshoz, így a megkésett diagnózis a terápia késlekedését, ezzel a gyógyulás esélyeinek romlását okozhatja."
Egy szó mint száz, a "Fél lábbal is játszom" kifejezéssel jobb ha nagyon vigyáz az ember, mert akár még valóssá is válhat az eredetileg képletes kijelentés...


Lágyrész-zúzódás: a fizikai behatás a csontot nem, csak a bőrt, esetleg az izmot károsítja. Mivel kisebb mértékű sérülésnek tűnő esetekben, a sérültek nem mindig fordulnak orvoshoz, ezért például a bőr mechanikai sérülésével járó sérülések csapdát rejthetnek magukban. Sokszor a beteg nem fordul időben orvoshoz, így a megkésett diagnózis a terápia késlekedését, ezzel a gyógyulás esélyeinek romlását okozhatja.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/mozgasszervi_betegseg/3365/izomserulesek-zuzodas-izomszakadas-hematoma-veromleny-kezeles
Lágyrész-zúzódás: a fizikai behatás a csontot nem, csak a bőrt, esetleg az izmot károsítja. Mivel kisebb mértékű sérülésnek tűnő esetekben, a sérültek nem mindig fordulnak orvoshoz, ezért például a bőr mechanikai sérülésével járó sérülések csapdát rejthetnek magukban. Sokszor a beteg nem fordul időben orvoshoz, így a megkésett diagnózis a terápia késlekedését, ezzel a gyógyulás esélyeinek romlását okozhatja.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/mozgasszervi_betegseg/3365/izomserulesek-zuzodas-izomszakadas-hematoma-veromleny-kezeles
Lágyrész-zúzódás: a fizikai behatás a csontot nem, csak a bőrt, esetleg az izmot károsítja. Mivel kisebb mértékű sérülésnek tűnő esetekben, a sérültek nem mindig fordulnak orvoshoz, ezért például a bőr mechanikai sérülésével járó sérülések csapdát rejthetnek magukban. Sokszor a beteg nem fordul időben orvoshoz, így a megkésett diagnózis a terápia késlekedését, ezzel a gyógyulás esélyeinek romlását okozhatja.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/mozgasszervi_betegseg/3365/izomserulesek-zuzodas-izomszakadas-hematoma-veromleny-kezeles
a fizikai behatás a csontot nem, csak a bőrt, esetleg az izmot károsítja. Mivel kisebb mértékű sérülésnek tűnő esetekben, a sérültek nem mindig fordulnak orvoshoz, ezért például a bőr mechanikai sérülésével járó sérülések csapdát rejthetnek magukban. Sokszor a beteg nem fordul időben orvoshoz, így a megkésett diagnózis a terápia késlekedését, ezzel a gyógyulás esélyeinek romlását okozhatja.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/mozgasszervi_betegseg/3365/izomserulesek-zuzodas-izomszakadas-hematoma-veromleny-kezeles
a fizikai behatás a csontot nem, csak a bőrt, esetleg az izmot károsítja. Mivel kisebb mértékű sérülésnek tűnő esetekben, a sérültek nem mindig fordulnak orvoshoz, ezért például a bőr mechanikai sérülésével járó sérülések csapdát rejthetnek magukban. Sokszor a beteg nem fordul időben orvoshoz, így a megkésett diagnózis a terápia késlekedését, ezzel a gyógyulás esélyeinek romlását okozhatja.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/mozgasszervi_betegseg/3365/izomserulesek-zuzodas-izomszakadas-hematoma-veromleny-kezele"

2014. november 20., csütörtök

Az első megjelenés a virtuális kispadon

Valahol azt hiszem itt kezdődött a kispaddal történő megismerkedés és a szerelem. Egy virtuális kispadon ültem, és a Juventus csapatát próbáltam meg bajnoki címre vezetni. Csak egy játék volt, de ezekből is rengeteget tud tanulni az ember. Az emlékeim már kicsit porosak, de azért megpróbálom felidézni őket, és hogy mennyire is volt kényelmes az a virtuális kispad az Ultimate Soccer Manager 98-ban.

 Természetesen mai szemmel nézve a grafikája gagyi, de mégis jó érzés kerülget ahogy ezeket a sorokat írom, hogyen felejthetetlen élmények és öcsémékkel átjátszott nappalok és éjszakák fűződnek hozzá. A játékban minden benne volt, amit akkoriban elképzelhetett az ember... "Élő" közvetítés a meccsekről, gazdasági szimuláció, taktikázás... Megemlíteném, hogy órákat töltöttem el például a kicsi stadionom építgetésével és a klub-boltom berendezésével. A játék realitáshoz köthetőségét jelzi, hogy lehetőség volt benne sportfogadásra, sőt akár bundázásra is! Bár természetesen ez kockázatos volt, ugyanis benne volt a lebukás veszélye is a dologban. És ha jött a tippszmixünk sorozatosan, akkoris benne volt a pakliban,hogy az újság nekiáll feszegetni, honnan is van nekünk pénzünk. Természetesen a lényeg itt is a taktika része volt a dolognak. Azóta sem tapasztaltam ilyen, mint itt, hogy előre kitervelt szabadrúgás és szöglet variációkat gyakoroltathatok be a csapatommal, vagy méterre pontosan meghatározhattam, hogy merre mozogjon egy-egy játékosom támadásnál illetve védekezésnél (Világverő szögletvariáció volt az egész csapatot felállítani az ellenfél gólvonalára, és a rövidre rúgatni a szögletet. MINDIG gólt eredményezett. Persze erre rájönni sok-sok idő volt). Szóval itt kezdődött nálam minden és úgy érzem, hogy talán ezzel nem voltam egyedül. Ugyanis ez a játék volt az első, ami tényleg magával tudta ragadni az embert és leültetni hosszú-hosszú napokra, hetekre, hónapokra a számítógépe elé. Mert a virtuális kispadon mindig volt helyem...




2014. november 19., szerda

A ketrecharcos

A régi, bölcs mondás úgy tartja, "Végy egy jó kapust", és igaza van... A felállásunkban első helyen szerepel nálam is ez a poszt és játékos... A védelem "agya", a központ, az utolsó mentsvár...
Ugye azt mondják, hogy minden kapus őrült... Ez így is van, egytől egyik stikkesek... De komolyan... Egy fikarcnyi félelemérzet nincs bennük(jó esetben), és bár kívülről nem látszik, egytől-egyik kő kemény gyerekek. Csak gondolj bele, hogy te bele mernéd-e vetni magad gondolkodás nélkül egy 70-80-90 km/h-ás sebességgel repülő labda elé... És nem foglalkoznak a fájdalommal, és megteszik, újra, és újra... Őrültek, bolondok, hülyék... Egytől egyig... Persze nem ettől lesz valaki jó kapuvédő... Rengeteg olyan tulajdonság van, ami kiemelkedővé tesz egy-egy hálóőrt. A legfontosabb a megbízhatóság. A kapunk őrzése embert próbáló feladat, és baromi nagy felelősség. Sokan kicsit meg is törnek ez alatt a nyomás alatt, merthogy igenis, egy kapus iszonyatos nyomás alatt játszik minden egyes meccsen. Ha egy csatár hibázik, mögötte ott van mindig valaki, aki javítja a hibáját. A kapus mögött? Senki... Ő nem hibázhat... Ez a tudat mocskosul fel tudja őrölni az ember, és görcsössé teheti, ami vonzza a hibákat. Szóval megbízható, kiegyensúlyozott kell hogy legyen az emberünk. Arról, hogy fizikálisan mi a jó, egész estés vitát lehetne rendezni a Maunika showban... Fizikailag szerintem nincsenek kritériumok, bárki lehet jó ezen a poszton. Itt nem érvényes az ami anno a grundon volt, hogy mindig a dagadt áll a kapuban(amúgy van benne logika, mert amikor zárni kell a szöget, a nagyobb "felület" jobban takarja a kapunkat). Viszont itt ami egyes helyzetekben előny, az máshol hátrány lesz. A nagydarab kapus jobban takar ugyebár, viszont esélyes hogy jóval lassabb, szögletes a mozgása. A nagyon alacsony kapus mellett könnyebb elrúgni a labdát, viszont általában ruganyosabb, sőt sok esetben jobbak a reflexei is. A nagyon magas meg nehezebben ér le az alsó sarkokra, viszont a magas labdáknál már-már verhetetlen. Persze ezt a dolgot most eléggé lesarkítottam, csak azért ilyen, hogy mindenki értse.. Úgy kezdtem, hogy a kapus a védelem feje. Azon kívül, hogy teszkós zacskót lehet húzni rá ha ronda, a fejnek beszédet kell produkálnia kell, és irányítani. Fontos, és a fiatal portásokból egyre többől hiányzik az érzék, és a képesség az irányításra, pedig onnan hátulról mindent sokkal könnyebb látni... Igazából a kapusoknak úgy kell működniük, mint az önjelölt Uri Geller szakkör legjobbjainak. Tudni kell olvasni a játékot, és a támadók fejével gondolkodni. Az igazán jó kapuvédő mindig egy lépéssel előrébb jár a támadónál. Még csak lendíti a lábát a játékos, a kapusnak már tudnia kell, hogy hova érkezik majd a lövés... Persze ebbe az előregondolkodásba könnyű belebukni, de mégis szükséges.
Ahhoz hogy valakiből jó hálóőr váljon, nagyon sok mindennek kell, hogy meglegyen, persze nem is írtam le mindent, mert nem is jut eszembe per pillanat. De a legfontosabbak itt vannak ahhoz, hogy valakiből odaillő, igazi "ketrecharcost" neveljünk... :)


2014. november 14., péntek

Neked, kölyök, a neve Mr. Puskás.

kicsit off-post, de azért érdemes megemlékezni Puskás Ferencről aki nem csak játékosként, edzőként is legendás dolgokat csinált..
A Goal.com futballportál Puskás Ferencet is beválasztotta legendái közé, saját Hírességek Csarnokába. Találtam egy aranyos kis sztorit, amit George Best mesélt el...

Bobby Charltonnal, Denis Law-val és Puskással edzősködtünk egy ausztrál futballakadémián. A fiúk nem tisztelték, kinevették a kövérsége és a kora miatt. Egyszer úgy döntöttünk, hogy a srácok kihívhatják versenyre az egyik edzőt: ki tudja többször eltalálni a felső lécet tíz kísérletből. Természetesen az öreg dagadtat választották. Law megkérdezte a kölköket, hogy mit gondolnak, hányszor találja majd el a lécet a idős kövér edző. A legtöbben ötnél kevesebbre tippeltek. Best tízet mondott. Az öreg kövér edző nekikezdett, és egymás után kilencszer talált. A tizediknél felküldte a levegőbe labdát, mindkét vállán és a fején is megpattintotta, majd sarokkal feltette, és a felső lécre bombázta. Mindenki elnémult, aztán az egyik kölyök megkérdezte, ki volt ez. Neked, kölyök, a neve Mr. Puskás.

2014. november 13., csütörtök

Poszt Osztozkodás (4-1-2-1-2)

A következő bejegyzésem altémákra oszlik majd... Merthogy megpróbálom összegyűjteni a kedves olvasónak, hogy melyik posztra milyen játékos kell, mik azok a tulajdonságok, amik valakiből jó csatárt, vagy kapust faragnak.

A formáció, amitől minden függ. Személy szerint én két fajta formációban bízom, és ezeket preferálom.
Az egyik a 3-5-2 két védekező középpályással(szűrővel), de ez eddig nem sok csapatomnál jött be, persze ennek a működéséhez gyakorlás és arra alkalmas emberek kellenek.
A második, és igazán preferált formációm a manager játékokban 4-4-2 diamond(gyémánt)-nak és 4-1-2-1-2-nek nevezett felállás.

 
Leginkább azért preferálom ezt a felállást, mert sok módon variálható, és támadásnál, vagy olyan szituációkban gyorsan át tud alakulni 4-3-3-ba, vagy 5-4-1-be. Persze itt is fontos hogy meglegyenek azok a játékosok, akik el tudják végezni az adott poszton levő feladatokat.
A két belső védő adott, abszolót a 4 védős rendszerben megszokottak szerint.
A szélső védőink, amennyiben a szélső középpályásokat befelé irányítjuk, és behúzzuk az ellenfél védőit, megnyílik az út a szélső védőknek a felfutásokhoz, ezzel nagyban hozzá tudnak segíteni a támadásépítéshez.
A védekező középpályásunk a csapat esze, ebben a felállásban a kulcsposzt. Ő irányít, osztogat mélységből, és szűri meg az ellenfél támadásait.
A két szélsőnk nem árt, ha középső középpályán is megállja a helyét, mert ha a védőink felfutnak, akkor beljebb kell húzódniuk, betömöríteni az ellenfél védelmét. Persze nem árt ha gyorsak, mert a szélen attól függetlenül meg kell húzni, ráadásul a védekezésben is nagy szerepe van, hogy lezárják a széleket.
A képen AC-vel jelölt középpályás a csapat jolly jokere, amolyan poszt nélküli, szabad középpályás. Ő az aki ha kell a saját 16-osunknál szerel becsúszva, viszont ha kell, akkor árnyék-ékként segíti a két csatárunk munkáját.
A két csatár feladata egyértelmű. Az én elképzeléseimben két teljesen különböző felépítésű és játékstílusú csatárra gondolok.
Az egyik támadónk legyen erős, magas, jól fejelő, igazi befejező-erőcsatár. Ő az aki megtartja, lecsúsztatja a labdákat, és érkezik a kapu előtt, ha érkezni kell.
A másik csatárunk lehetőleg alacsonyabb súlypontú, fürge, gyors, technikás játékos, aki a hosszú indításoknál le tudja futni az ellenfél védelmét, jó cselezőkészséggel rendelkezik és be tudja őket forgatni.

Na valahogy így néz ki az én fejemben a tökéletes felállás. A következő ehhez kapcsolódó posztokban leírom majd pontosan, hogy melyik posztra milyen az ideális ember, felépítésben, gondolkodásban, játéktudásban...

2014. november 11., kedd

PszichoLogika

Valamit szögezzünk le: az írásaim elsősorban nem a profi klubokról és játékosokról szólnak, hanem azokról akik megyei, amatőr szinten rúgják a bőrt, esetleg párezer forintot kapva egy-egy győzelemért, vagy gólért. A jó edző pedig nem egy papír, nem egy bizonyítvány, nem csak tudás, és nem csak taktikai kézikönyv. Az edző az előbb felsoroltak mellett még pedagógus, pszichológus és a játékos második két szülője egyben (is)... Nem mindegy, hogy hogyan motiváljuk a játékosainkat, és nem mindegy, hogy hogyan kezeljük a problémáikat. A vaskalapos trénerek ragaszkodnak az általuk kigondolt és megszokott komcsi rendszerben tapasztaltakra. Az a dolog, hogy a sport mindenek felett áll, már régen megszűnt. Már nem engednek el a főnökök előbb a munkából, már nem cserélik át a műszakodat azért, mert a Lacikának edzése van... Már nem kap a Sanyi 2-est a suliban töriből, mert ő a hely futballcsapat üdvöskéje...A motiváció a lényeg... És ebben a kérdésben mindegy, hogy egy kölyök, felnőtt, férfi, vagy női csapatról van szó. A lényeg, hogy képesek legyünk motiválni, jobb teljesítményre sarkallni a csapatot. Persze ebben a dologban is sok a hibalehetőség. Nem mindegy, hogy kinek, milyen stílusban, mit mondunk. Az hogy egy játékosunkra jó hatással van, ha az arcába mászunk és sakálként ordítunk vele, nem azt jelenti, hogy az egész csapatra jó hatással lesz ez a fajta viselkedés. Persze az egyensúlyt megtalálni nem egyszerű, sőt... Szinte lehetetlen... Mert ez a játékosok között ellentéteket szülhet. Engedjetek meg egy példát, hogy lássátok mire is gondolok. Adott egy mérkőzés, a félidőben 1-0-ra vezet az ellenfél és bűn rosszul játszunk. A két kulcsjátékossal kell beszélnünk(Legyen az egyikük a befejező csatárunk, a másik pedig a mélységi irányítónk.), akik nem muzsikálnak túl jól, ugyanazt a gyenge játékot produkálják. Az első játékos "érzékeny lelkületű", azaz babusgatni kell, dicsérni, ösztönözni. Szóval felemelő, motivációs szónoklatba kezdünk, arról hogy ő kulcs a győzelemhez, és tudjuk hogy kiváló játékos, és mutassa meg, hogy mire képes. A másik emberünk pont az ellenkezője ennek, őt nem hatja meg a dicséret, ő dacból képes igazán játszani. Ha azt mondja rá az ember, hogy "szar vagy!", akkor csak azért is megy előre és megcsinálja amire nem tartják képesnek. Szóval a játékosunkat magunkhoz hívjuk és elhordjuk a világ utolsó, semmirekellő balfaszának, aki semmit nem tud mutatni, azon kívül, hogy beállítja a frizuráját, meg lepucoltatja anyukájával a cipőjét. A második félidőben a két játékos a nyakába veszi a csapatot és simán megfordítjuk a mérkőzést. Ezzel nincs is gond... Hogy hol a hiba? Ott, hogy a "nem egyenlő elbírálás" miatt megindul a suttogás a csapaton belül. Az a játékosunk, akit "szép szóval" motiválunk, ki lesz kiáltva az edző kedvencének, és szép lassan azt vesszük, hogy senki nem áll szóba vele, mindenki utálja... És ott vagyunk, hogy klikkesedik a csapat, megtört az összhang... A megoldás? Megtalálni az arany középutat, és úgy tenni ezeket a dolgokat, hogy senkinek ne sértsük meg az ego-ját... Talán pont ez a legnehezebb dolog az egészben...


2014. november 6., csütörtök

A külföldi túrák veszélyei...

A legtöbb klubnál fontos kérdés az utánpótlás nevelés, és mi, mint magunkat jól felkészült, tapasztalt szakembereknek gondoló emberek, meg akarjuk mutatni a világnak, hogy mit is tudunk a csapatunkkal. Erre tökéletes alkalom a L’loret de Mar-ban minden évben megrendezett nemzetközi megmérettetés. Szóval a 16-17 éves suhancokból álló kis csapatunkat felpakoljuk a buszokra, és irány Spanyolország!


Apróbb gondok persze adódnak, de mindent át tudunk hidalni. Két busszal megy a kis csapatunk, egy mikrobusszal és egy normál, jól felszerelt, de nem luxus járművel.
Az első problémát rögtön a sofőrök kérdése képezi, mivel nem akarunk olyan sok embert alkalmazni, és fizetni. Szerencsére van egy apuka, aki vállalja, hogy a mikrobuszt elnavigálja Katalóniába. El is indul a kis csapatunk, és természetesen nem lesz zökkenőmentes az utazásunk. Ugyanis Szlovéniában egy erdő közepén lerobban a kisbusz. Ezt laza 5 óra várakozás követi, amíg mentesítő gépet küld a cég, ahonnan a buszunkat bérelni sikerült. Természetesen a magyar ifjak nem restek, ez idő alatt egy kis sétával egybekötött erdőbejárást tartanak. Ahol az edző szerencsétlenségére megtalálják az egyetlen 15 km-es körzetben levő várost, ahol alkohol található. Így mire a mentesítő járatunk érkezik, egy 5 fős komplett részeg csapatrész található meg a kisbuszban.
Az éjszakai szállásunk Milánóban van, szerencsésen odaér mindenki, majd városnézés következik. A csapat 3 tagja, gondolja villog kicsit, és Juventus melegítőben indul el városnéző, és csajozó körútjára. Az egyetlen apró probléma, hogy a San Siro ott van a szállástól fél kilométerre, és éppen meccsnap van. Azaz játékosaink sprintelve térnek vissza a szállásra, mert sikerült szembekerülniük a komplett Milan „b” középpel. Természetesen a jó magyar fiatalok nem bírják ki alkohol nélkül, és aznap este is erőteljesen a pohár fenekére néznek, minden edzői szigor, és utasítás ellenére.
Másnap tovább indulunk Monaco érintésével a célpontunk felé. Természetesen miért is ne? Játékosaink az úton ismét ipari mennyiségű alkoholt fogyasztanak el, majd kis híján a határőrség áldozatául esnek. Az alkohol ugyanis egy bizonyos mennyiség után álmosít, így néhányan a busz padlózatára heverednek, teljesen betakarózva a szállodából lopott pokrócokkal. És a határon az őrök bizony kíváncsiak, hogy mit szállítunk, így aktívan böködik Kalasnyikovval a földön fekvő játékosokat, akik itt átértékelik az életüket(sajnos nem eléggé). Az is bebizonyosodik, hogy a hozzánk invesztált sofőr sem normális. Ugyanis amikor a játékosok arra a kérdésre, hogy „melyik irányból előzzünk”, jobbróllal válaszolnak, lehajt az útról, és az előttünk tötymörgő kamiont a szántóföldön előzi meg. 

A tengerpart

Szerencsésen odaértünk a tengerparton fekvő kisvárosba, amit főszezonban 300ezren, télen kb. 50ezren laknak. A szállodánk egy 3 csillagos kis szálloda a város szívében, ideális... 

A szálloda
Az első amit elmondunk a játékosoknak, hogy a csapvíz nem iható, olyan hasmenést kapunk tőle, hogy 3 napig nem kelünk fel a wc-ről. Sajnos ez is hiba, mert amikor a csapattagok rájönnek, hogy az ásványvíz drágább mint az alkohol, akkor vajon melyiket fogják venni? Az ásványvizet… Persze… Természetesen a szálloda is megemlegeti csapatunk ottlétét, mert a játékosaink fagylalt evő versenyt rendeznek. 5 vs. 5 ellen. Az ebédlőben levő mélyhűtő ugyanis tele van kis dobozos jégkrémmel. És mivel svédasztal, mindenki eszik amennyit tud. A játékosok e napi szórakozása, hogy mindenki megeszik amennyit tud, és a végén az az asztal nyer aki magasabb tornyot épít az összegyűlt dobozokból. A végeredmény két darab kis híján embermagasságú doboztorony, amit a főpincér elkoboz, és bőszül mutogatja, hogy ezek a magyarok mekkora idióták. Természetesen ezek után már megpróbálunk szigorítani, nem szeretnénk meglátni, hogy a játékosok dohányoznak, isznak, vagy késő éjszaka diszkóban mulatnak. Így cselhez folyamodunk, és megkérjük a portást, hogy este 10 után senkit ne engedjen ki, az ajtón, és persze ebben az időpontban pofavizitet tartunk, hogy mindenki ott van-e a szobájában. Persze arról megfeledkezünk, hogy a csapatunk tagjai magyarok, a világ legtalálékonyabb népsége, ha zsiványságról van szó. A játékosok az esti mustra után a szálloda tűzlétráján másznak le, és vetik bele magukat az éjszakába, majd egy kis tequila után páran reggel 6kor ébrednek a tengerparton. Hozzáteszem, 7kor indulás van az első mérkőzésünkre. És természetesen éjszaka nem mérték fel a terepet annyira, hogy tudják merre is van egyáltalán a szállás, de szerencsésen visszatalálnak, így negyed 8ra lent vannak a hallban. Természetesen van aki annyira másnapos, hogy felkelni nem tud, így arra hivatkozva, hogy ivott a vízből, otthon marad.
A mérkőzés helyszínére érve, és megpillantva az ellenfelet vesszük csak észre, hogy itt valami gond van. Ugyanis vonul ki az ellenfelünk, amelyben a csapatkapitány egy 2 méter 10 centis, 160 kilós benga, ránézésre 30 év körüli néger. Gyors utánajárás után kiderül, hogy adminisztrációs hiba történt, így az u17 helyett a felnőtt bajnokságba sikerült benevezni a csapatot. Sebaj, megoldják a srácok, szoros meccsen 2-2es döntetlent játszanak, pedig az ellenfél nem kis fizikális fölényben van. Gondolok itt arra, hogy az előbb említett néger játékos elvégzi a kirúgást, leteszi az 5ösre a labdát, belecsőröz egyet, és a labda a mi kapunk felett száll el. Sebaj, a fiúk nagyon tisztesen helyt állnak, végül két döntetlen és egy vereséggel búcsúzunk a bajnokság további küzdelmeitől.
Persze jogosan vetődik fel a kérdés, mi lett volna ha nincs az a hiba. Ugyanis a fiúk a kiesés után lemennek a tengerpartra, ahol strandfoci meccset játszanak az u17es bajnokság későbbi 4. helyezett csapatával, és konkrétan szanaszét verik őket. Ezeknek a fiúknak nem igazán a foci volt itt a lényeg, hanem a buli, és hogy jól érezzék magukat. Sajnos a környezetük, és a sportra való nevelés hiánya meglátszik. Ahelyett hogy bajnokságot nyertek volna, inkább minden este holt részegen estek keltek, próbáltak ellopni egy guminőt egy szálloda 3. emeletéről, verték át a helyi árust(és próbálták meg elcserélni a csapat komplett szerelését), lettek „törzsvendégek” a helyi Zoo nevezetű klubban, vagy dobták ki őket az egyik helyi sztriptízbárból. De persze ezek a történetek az edzői pályafutásunk gyöngyszemeivé vállnak később.
A guminő

ZOO
Még egy szó a hazaútról. Reggel 8kor indulás hazafelé, a csapat még elfogyasztja utolsó reggelijét, mi pedig jószívűen azt a tanácsot adjuk a srácoknak, hogy próbálják meg bevinni a táskájukat, és egy-egy szendvicset kicsempészni benne. Ami persze megint csak rosszul sül el, mert ezek az állatok a fél svédasztalt a táskába borítva távoznak az étkező helységből. De sebaj, megúsztuk, nem kell kártérítést fizetni, nem történt személyi sérülés, és időben haza is találtunk.
Azt viszont elintéztük, hogy a Hotel Las Palmas-ba soha többet ne engedjenek be magyarokat…

Kell egy csapat! (Part II.)

Minden csapathoz kell ugye egy törvényes „képviselő”, más néven elnök. Nálunk ez - mivel a csapatot előzőleg családi okok miatt elhagyó Sanyi Bá’ (a személyiségi jogok miatt mindenki bocsátassa meg, hogy csak beceneveket írogatok) úgy döntött, ismét befektetne a csapatba – megoldott. Ez a kedves úriember lesz a csapatunk Tulajdonosa, Elnöke, sőt, Főszponzora is.

A magyar versenykiírás szerint nem lehet akárki edző egy-egy csapatnál, csak ha papírja van róla. Ez megoldható, mivel az edzőit bárki elvégezheti az MLSZ segítségével. A „D” licenszes képzés is „csak” 40 ezer jó magyar forintba kerül, szóval ezt kicsit húzós lenne elvégezni nekem. Szerencsére egyik volt csapattársunk a rendelkezésünkre áll, akinek a papírja megvan, sőt az illető úriember egy évig Amerikában edzősködött. Felkerestem hát Ziegler barátomat, aki a legnagyobb örömmel állt be a sorba, hogy együtt, verhetetlen párost alakítva vezessük a küzdelembe a még csatasorba sem állított harcosainkat.
Igazából más technikai személyzetre talán szükség sem lenne, de én gondoltam egy merészet, és leültem a jelenlegi csapatom elnökével beszélgetni (a jelenlegi gárdám, egy bizonyos felsőbb osztályú falusi gárda). Karcsival elég jó viszonyt ápolok. Sajnos a csapatomnál nem igazán kapja meg a kellő megbecsülést és bizalmat azért a munkáért amit elvégez. A gárda amúgy is a megszűnés szélén evickél, így megkérdeztem tőle, hogy nem lenne-e kedve „átigazolni”, ha esetleg a sors ezt adná az útjába. Technikai vezetőként nagyon szívesen látnám. Válaszként annyit kaptam „Ha úgy alakul, szívesen, ha nem úgy alakul akkor is szólj, és bármi kell, segítek.”

Rajtuk kívül is rengeteg embertől kapok támogatást minden téren. Elég csak annyit mondanom, hogy a téli időszakban bármikor használhatjuk Tomi Bá’ iskolájának kis tornatermét, és konditermét edzéshez. Vagy, Pali Bácsi műfüves kispályáját is megkapjuk, ha szükség lesz rá (Ez az úriember is megér egy misét. Amikor nekiálltunk megtervezni a csapatot, ugye kellett egyesületet keresni magunk köré. Így őt kérdeztük meg először, hogy nem lenne-e benne, mivel neki utánpótlás csapata van, aminek felnőtt szakosztálya nincsen. Sajnos ezt bebuktuk, mivel ők utánpótlás egyesületként vannak regisztrálva, így felnőtt szakosztállyal sok pályázati lehetőségtől elesnének. Ráadásul a pályájuk sem szabvány méretű, tehát bajnoki mérkőzést sajnos nem lehet rajta játszani).

Egy pár szó azért a pálya kérdéséről. Ez ugye nem egyszerű dolog, mivel bérelni nem olcsó mulatság. Gondolkodtunk azon, hogy elmegyünk egy faluba, ahol nincs csapat, de van pálya. Azt elkérjük, hogy ugyan már, hadd játsszunk ott. Mégiscsak ez hozna hasznot a falunak, mivel a 2-300 Ft-os belépőből azért lenne egy kis bevétel. Valamint egy focimeccs az vasárnapi ebéd után egy komplett falu számára, népünnepély. De az utazás miatt nehezen megoldható, és költséges, valamint a saját szurkolóink úgy sokkal kisebb számban tudnának megjelenni. Így maradt a pályabérlés, amihez a pécsi Várkői Stadion vezetője (ismert ex- Fifa játékvezető kerettag) állt rendelkezésünkre. És mivel jól ismerjük a kispályás bajnokságokról, ezért szerencsére kedvezményes díjszabással kaphatjuk majd meg a kedvenc pályánkat.

Szót ejtettem a szurkolókról. Velük én személy szerint nem tudok betelni. Képzeljetek el egy kis 10-15 fős társaságot, aki minden egyes hazai, sőt lehetőség szerint idegenbeli mérkőzésen ott ül/áll/fekszik a lelátón, és teli torokból ordít – buzdít - énekel. Elképesztő hangulatot tudnak varázsolni a pálya mellé, és a megye legalsóbb osztályában is NB I-es játékosnak érzi magát az ember. Már-már szurkolói csoportként működnek a lányok-srácok, így nevet is kellett nekik adni. Mivel anno egy csapat buli közben felvetődött, hogy nekünk is falusi csapatnak kéne lenni, (mert azokat a bírók jobban segítik) kitaláltunk magunknak egy helyiség nevet, ami jól hangzik, mégis tekintélyt parancsol. Így lettünk Csurgát falu lakói. És innen jött a szurkolói csoport neve is: Csurgát WarriorZ.

Minden megvan szépen lassan. A személyi feltételek adottak, már csak játékosok kellenek...

2014. február 14., péntek

Kell egy csapat!

Kell egy csapat… Sokaknak megfordulhatott már ez a dolog a fejében, főleg mivel a Magyar futballban a csapat, egyre inkább megszűnő félben levő fogalom. Szóval eldöntöttem, hogy Abramovics stílusban csapatot veszek magamnak. Illetve én nagyobb akarok lenni, szóval sajátot alapítok, hogy aztán majd az NB I-ig vezényelhessem őket.


Kell hozzá ugye alaptőke.
Nincs sok, de egy pár százezer azért akad szerencsére. Ugye az egyesület alapítása már egy súlyos kis pont. Bejegyezni, megcsinálni a papírmunkát, ügyvéd, könyvelő a csapatnak(mert ugye anélkül nem lehet) mondjuk egy laza 100-150ezerben benne van, ha a könyvelőnket egy évre be is izzítjuk, mert ugye az kell.

Nevezés…
A nevezésünk a megyei IV. osztályba, ami ugye a magyar futball legalja, 60 ezer forint körül van (bár hozzátesszük némelyik megyei szövetség állja ezen költségeknek a 90%-át, így ez nálunk megáll 6ezerben). De legalább van csapatunk, és már nevezve is vagyunk. Persze ehhez még jönnek a játékengedélyek, és a sportorvosi pecsétek, amik szintén súlyos ezrekbe fájnak(darabja 2000, ha van egy ismerős sportorvosunk valamelyik faluban, aki lepecsétel)... Az úgy akkor már megint 40ezer Ft... Hoppá, mivel nem faluról van szó, önkormányzati támogatás nuku (bár mostanság már a falusi csapatoknál is egyre kevesebb), meg hát pálya sincs… Azt sajnos nem tehetjük meg, hogy kiviszünk két kaput, amit az öreg Jani bácsi hegesztett össze nekünk, valami pusztára és játszunk ott, mert hitelesített pálya kell.

Szóval a város megnevezése nélkül mondom a helyzetet. A legolcsóbb pálya bérlése egy fél évre 240 ezer forint, mindezt úgy, hogy a pályát bérbe adó helyi cég „támogat” és 50% kedvezményt adnak nekünk. Kérdem én, mi lenne, ha nem támogatnának? Szóval egy évre az máris plusz 480 Ezer Forintocska. Nem baj, még bírjuk pénztárcával, maximum a játékosok is beszállnak. Apropó játékosok. Ha nagy csapatot akarunk, fizetés kéne, legalább meccsenként egy ezres. De ennyi pénz nincs a csapat kasszájában, szóval összeszedjük a baráti társaságot, a Lacit kirángatjuk a kocsmából, a Ferit meg az elvonóról, hogy a káros tevékenység helyett inkább a sportban szenvedélyeskedjenek. Lassan fogynak a költségek… Ekkor jön a számla, ami a játékvezetők díjára vonatkozik. 130ezer félévente. Fasza Remek!
Azért a teljesítményért, amit művelnek, nem tudom mire fel kapnak ennyi pénzt. Néha a tömény alkoholszaguk elárasztja a pályát, mert akkor értek haza a város diszkójában levő afterpartyról meccskezdésre, a másik fele meg most jött ki az ügyeletről, mert a szemüvege lencséje beletörött a szemébe, vagy csak simán genetikailag vak. Sebaj, fizetünk…

De legalább már elfogytak a költségek…

Hoppá, mégsem. Idegenbeli meccseinkre kéne utazni.. a 18 fős keret nagy nehezen bezsúfolódik 4 autóba, az jó szívvel autónként 2000 pénz. Persze ebből a fele utat nem álljuk a mai benzinárak mellett, de haverok a játékosok, megelégednek vele. Egy idényben van 15 idegenbeli meccsünk (legalább), az még 30 ropi. De legalább megvan a teljes költségvetés. Az edző ugye én vagyok, mint csapattulajdonos, szertáros és mindenes. Persze vannak plusz költségek is az újonnan induló csapatnak, mint pl. a mezgarnitúra (igen! jó lesz nekünk a HuangChing márkájú egyszínű), mosópor a mezekre(hacsak nem vállalja be egy jófej csapattársunk anyukája, hogy kimossa minden meccs után a cuccot), Sporteszközök(pl. labda), áram a mosógépnek és hasonlók, erre nem árt mondjuk egy laza 100ezret még rászámolni.


A pénzügyek, tehát az első évre:

 150000
     6000
   40000
 480000
 260000
   30000
 100000
+______
1066000



Csapatunk tehát az első évre 1066000 Forintba fog kerülni. Ebből utána a következő évben le jön mondjuk 100 ezer.

A kérdés: Megéri?

Az elvakultaknak meg.

Másnak, nem biztos…